Karácsonyi mérleg

Jó dolgok:
- várakozáson felüli kellemes hangulatú karácsonyi céges buli
- várakozáson aluli mennyiségű veszekedés itthon
- várakozáson felüli jutalom (inkább soha nem látott mennyiségről beszélhetünk esetemben)
- kellemes 24-e
- sikerült elég jó ajándékokat adni is, kapni is, bár azért akad cserére szoruló - de már az is nagy szó, hogy rendes ajándék, mert az elmúlt két évben csak jelképesnél is jelképesebb volt, hogy ne legyen üres a fa alja
- átérezhettem újra az adás örömét, amikor megláttam egy könyvet, és megvettem, mert nem kiszámolt pénzzel mentem vásárolni, és tudtam, hogy örülni fognak neki - ilyen már nagyon régen volt
- sok finomságot kaptunk a szomszédból
- csodásan virágzik a leander


Rossz dolgok
- a kedvenc rokonom 23-án besokallt, mikor vigasztalni próbáltam, beszólt és csúnya megjegyzéseket tett, azóta pedig nem szól hozzám (nem szép pont karácsonykor bántani azt, aki egész évben mellettünk áll, elrontani más örömét, ráadásul szerintem pont ő viselkedett csúnyán és igazságtalanul abban az ügyben, amiben aztán engem kívánt besározni. nagyon szarul esik, főként hogy sejtem, a végén én leszek vad villongások közt leüvöltve - hát pont élvezni szerettem volna egy kicsit a karácsony örömét, és ha nincs baj, hát pont az csinál, akitől nem vártam)
- elvesztettem valahol a fél pár fülbevalóm, amit imádtam és arany is volt, a férjemtől kaptam még rég a szülinapomra
- 23-án eltört a wc-deszkánk, most minden alkalommal beleesek a klóba, ha használni akarom (hiába rohantam el szerelvényt, vagy másik deszkát venni, nem volt elérhető közelségben semmilyen)
- szétküldtem sok képeslapot, cégeset és magánt egyaránt, és alig kaptam vissza belőle - pedig emilen küldtem, de úgy látszik, már arra sincs igény, elég a facebookra feldobni egy üzit és le van tudva a személyes kapcsolat
- minden reggel valaki gondoskodik róla, hogy jóval korábban keljünk, mint szerettünk volna, álmosság van folyton
- tulajdonképpen a férjemnek nem szabad pénzt adni, a fő ajándéka egy olyan dolog, aminek nagyon örültem, de jóval olcsóbban is lehet venni, és nem is volt rá szükség - azért a pénzért már egy egész komoly dolgot is vehetett volna - azért annyira nem állunk jól, hogy ilyesmire dobáljuk ki a pénzt (megrögzött szokásom, hogy mindent minél olcsóbban szeretnék megvenni, a frankhitel pláne kifejlesztette ezt a tehetséget bennem - sajnálok ötszörös árat adni valamiért, amit jóval olcsóbban is meg lehet kapni. persze ha szólok neki, gonosz leszek, de megszakad a szívem annyi kidobott pénz miatt)
- vírust vagy gyomorrontást kaptam, 23-án estétől 25-én estig koplalás volt hasfájással (de szerencsére nem az a szörnyű kín fosós-hányós ágyban fekvős lázas izé, amit egyik karácsonykor kaptam ajiba)
- az első szerelmemtől maradt ficus benjamin, ami az évek alatt csodás kis fává nőtt, most végleg megadta magát (ugyan menekülési útnak meghagytunk neki úgy 30 cm szárat, de félek, már miden hiába. Nagyon szerettem, jött velem, amerre jártam, nagyon sajnálom.)
- tulajdonképpen dög unalom ez az egész  :D

Semmiért egészen

Kezd nyomasztó lenni, hogy soha semmi nem sikerül rendesen, vagyis kezd eléggé nyomasztó lenni az élet, hogy mázsás teherként nehezednek rám a hétköznapi gondok, a politikai anomáliák, a magam és barátaim problémái, úgy globálisan minden.

Kezdem unni a pasikat is, akik egyformák, nem látnak ki az egójukból és az alkoholba menekülnek. Nem vigasztal, hogy a barátaim és ismerőseim hasonló gondokkal küzdenek, mert társas magányban, szeretet nélkül élek, és nagyon kezd nyomasztani.
Az állandó értelmetlen dühkitörések, a váratlanul előjövő feszültséglevezetések, amik engem lenyomnak a koszos víz alá, már olyan gyakorisággal és olyan nagyságban fordulnak elő, hogy már örökös kedvetlen rettegésben élek, nem tudok örülni, lazulni és tervezni sem. Örömtelen taposómalom az élet, és nem várom a szabadságot, az ünnepet, mert tudom, hogy nem lesz az, amit szeretnék.

Ha elveszítem az álmaim, azt hiszem, meghalok. Talán még nem veszítettem el őket, de momentán nem tudom hol vannak.

Nem vagyok stepfordi feleség, soha nem is készültem annak, nem megy, nem tudok agyatlan távirányítós házirobot lenni. Lenyomhatom az egóm az békesség kedvéért sokáig, de ha így is csak elégedetlenséget és szidalmakat kapok elismerés és hála helyett, egyszer kirobbanok és az elég nagy bumm lesz.
Nyomorúságosan boldogtalan vagyok olykor-olykor - de sajnos egyre gyakrabban, és egyre kevesebb dolog van, amiből erőt meríthetek. Félek, hogy már tudom mi jön, csak nem akarom látni.
De nem akarom. Mert nem ezt akartam, nem így akartam, de nem tudom minden vágyam a teljes személyiségem feladni örök időkre.
Ám a férfiak csak magukra gondolnak, csak a maguk szemszögét nézik, és a maguk oldalára állított kettős mércével mérnek. Hiába látom, hogy a többiek is ilyenek, ettől még nem lesz nekem könnyebb elviselnem ezt.
Képes lennék mintafeleséggé válni, ha hálás szerelmet, szeretetet, elismerést és büszkeséget kapnék cserébe. De SEMMIÉRT EGÉSZEN nem vagyok képes adni magam.

Sajnos attól, hogy tudom, hogy lehetetlent kérnek tőlem, még kudarcélmény az, hogy nem tudom teljesíteni.