Hát remekül kezdődik a vakáció, máris súlyos érdembeli összezörrenés a férjemmel a karácsonyi programot és ajándékozást illetőleg. Szerinte, ha nem lehet nagy ajándékot venni, akkor hülyeség az egész. Szerintem meg pont nem, a lélek, a szeretet a lényeg. Hogy tudom, hogy neki nem fontos, hogy lássa az arcom felderülni, hogy nem akar meglepni, örömet okozni, már elvesztette a karácsony az igazi ízét. Nincs már örömteli várakozás, boldog készülődés, izgalmas ajándékdugdosás - vagyis semmit sem ér az egész. Ha már vesz is valamit, kényszeredett ízű az egész, és nekem sincs már kedvem meglepni őt - pedig eddig éjszakákon át bújtam a netet, hogy szerezhetném meg, amit akar. Szóval pont a lényegét vette el az egész ünnepnek - és az ilyesmi egy évben egyszer van, tehát ha újra boldog várakozást akarok meg lelkes készülődést, ahhoz túl kell élni ezt a színehagyott karácsonyt és egy évet kell még várni, hogy megpróbáljak újra örülni. Ez szemétség. Milyen dolog már az: ha már nem tudok neked drága ékszert venni és elvinni a hegyekbe az ünnepekre, akkor kimarom a lelkedből az utolsó örömlehetőséget is... elvenni valakitől a hitet és a reményt? Olyan nagyon haragszom rá, hogy be tudnám préselni a karácsonyfatalpba!
Hozzá tartozik, hogy nekem a tavalyi karácsony is kimaradt, mivel annyira beteg voltam 24-e hajnaltól 4 napig, hogy ki sem bírtam kelni az ágyból, egy falatot nem tudtam enni, és egyáltalán semmi karácsony nem volt. Tehát máris egy mínusz.
Ráadásul az idén a családi karácsonyfánk, akit akkor vettünk, amikor megvettük a lakást, és minden évben ő volt a karácsonyfánk, év közben pedig a teraszon lakott - sajnos itthagyott minket. Szóval már semmi nem maradt a régi karácsonyi ízből.
Pedig régebben nagyon szuper volt - szívhez szóló ajándékok, hajnalig tartó társasjátékozások, összebújás a karácsonya színes fényeinél, meghittség, készülődés, ünnep! Ahogy lenni kell.
Még van ebből az ócska béna félelmetesen szar évből pár hét, de ettől a karácsonyi sokktól magamba borultam kicsit, és átgondoltam, milyen éveink voltak eddig. Természetesen csakis a nyomasztó és fájdalmas részeket sorba állítva.
1. év - megszűnt az iszonyú kényelmes és jól fizető munkahelyem - hosszú nélkülözés után végre jól kerestem - három hónapig. A barátnőm nem vett vissza a saját vállalkozásába, ahol előtte 2 évet dolgoztam, hanem egy másik barátnőjének adta a helyem. Beállt itt némi törés. Az ember totálkárosra törte az autót, 3 millió forintba került ez a buli, és kirúgtak a munkahelyemről, ahová egy ismerős hívott, ő volt a főnök, és a kirúgatásom előtt két héttel azt mondta: velem sosem csinálna ilyet.
3. év - majdnem belehaltam egy rém egyszerű dologba, hatalmas örök seb maradt a testemen, szemüveget kaptam. Kirakott az albérletből az, aki a barátomnak vallotta magát, illetve addig az is volt, amíg össze nem jött egy nővel, aki személyes ellenségeként kezelt engem, és ő nem védett meg. Tehát egy számomra teljesen idegen helyre költöztem és elveszettem egy barátot (barátnak látszó tárgyat?), aki a kórházban még aggódva szorongatta a kezem, majd pár hónap múlva kivágott a lakásból, és nem adta át az előzetesen megbeszélt másik lakását sem, hogy lakjam ott, mert oda a csaja barátnőjének kellett költözni, annak ellenére, hogy mi ezt már akkor megbeszéltük, mikor ennek a nőnek még a nevét sem tudta.
4. év - lakást vettünk - chf hitelest. (Akkor még állati jó dolognak tűnt, mára horrorrá változott, hogy több, mint duplájára nőtt a törlesztő, gyakorlatilag azért dolgozunk, hogy a számlákat kifizessük, sem életre, sem normális kajára, szórakozásra, stb. nem jut. És ez a nyomasztó teher rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra is. És ez még 20 évig fog tartani. Vagy 25?) Megkezdtük az átépítést, beköltöztünk, állati boldogok voltunk, hogy minden jól alakul végre - aztán elvetéltem. Azóta sem sikerült teherbe esnem.
5. év - meghalt a nagypapa, a kedvenc pótmamám, egy fiatal kollégám, és a munkahelyemen az asszisztensem vette át a helyem, akit én vittem oda és tanítottam be, negyed annyi pénzért utánoz engem, én pedig mehettem a levesbe.
6. év - nagyi beteg lett, ápolásra szorult, és bár jól van, már nem lett ugyanolyan, mint volt, sok törődést igényel. Összeházasodtunk - akkor még örömünnep volt - mára befér a rossz dolgok közé, és házasságunk első évében elkezdtünk elhidegülni egymástól, és nagyon sok melóm van benne, hogy válás helyett kicsit rendeződött a viszony, de sajnos köze nincs ahhoz, amilyen az elején volt.
7. év - apu meghalt, hatalmas családi viszályok keletkeztek, szintén valakiről, akiről azt hittem, barát, és akiért mindent megtettem, kiderült, hogy ellenség, teljes pénzügyi válságba kerültünk, háromhavonta rontottak ránk a végrehajtók.
Hát nagyjából és nagy vonalakban ez. Elég nyomasztó.
De most jön a sárkány éve! Az állítólag mindig jó. Kevéssé hiszem, de attól még bejöhet. Most már épp itt lenne az ideje, hogy jobbra forduljanak a dolgok - bár nem vagyok benne biztos, hogy a fény, amit az alagút végén látok, valóban napfény-e. Az is lehet, hogy a vonat...
Eszembe jutott az a karácsony, amikor egyedül ültem a kis jéghideg albérletemben és sírva készítettem saját kezűleg az ajándékokat az exemnek és az excsaládomnak - most hülyén hangzik, de talán még az is jobb volt. Mert nem volt az az érzésem, hogy lehetne jó, de mégsem megy, tőlem független dolgoktól. Akkor egyedül voltam és kész - tiszta ügy. Amúgy nagyjából azt csinálom, amit akkor: Sápadtan bolyongok a lakásban, hajnalig tévézek meg netezek, álmatlanul és erőtlenül lézengek, nyugtatókkal alszom és már ébredéskor gyomoridegem van. Csak most még állandó konfrontálódás van a valakivel, akihez hozzá lehetne bújni - ha hagyná. Hát nem éhesebb az ember a cukrászda kirakatában? Ezt érzem - nem volt senki, nem volt senki és kész. Most meg itt mászkál a pasi, akinek óvnia kéne, szeretni és egyedül vagyok mellette, csak még kerülgetni is kell, meg alkalmazkodni hozzá.
Fúúúúúú, tényleg nagyon felhergeltem magam. Ő meg békésen alszik - fogalma sincs, mennyire megbántott.
2011. december 18., vasárnap
2011. december 16., péntek
30 perc múlva halidéj
Végigcsináltam a karácsonyi hajtást, csak kicsit rokkantam bele - ma van az utolsó munkanapom, és most három hét szünet következik. Olyan jó lesz!!! (Remélem.)
Mondjuk kár, hogy nem tudtam nyáron kivenni a szabadnapjaim, amikor vízbe lógatott lábbal mojitóztam volna, most meg majd vastag takaróba csavarva kucorgok, de próbálom az agyam kissé elpihentetni.
Ami azt illeti, itt ülök egy ideje, várom, hogy lezárhassam az évet, várok anyagokat, de nem válaszol senki - pedig utálok elvarratlan szálakat hagyni magam után, de hétfőtől akkor sem dolgozom és kész, mivel mostanában az volt a tendencia, hogy éjjel kettőkor még megnéztem a méleket, vasárnap még átellenőriztem a programot - most már nem engedem összecsúszni a pihenő időt a munkával.
Vicces még az is, hogy a kapcsolatoknak szétküldtem vagy száz karácsonyi üdvözletet és egy, azaz egy jött vissza. Hát azért régen nem ez járta...
Na jó, arra fogom, hogy összeomlott a rendszer a sok üdvözletforgalom miatt, azért nem jöttek a levelek. :D
Bízom benne, hogy az idei karácsony jobban sikerül, nem úgy, mint tavaly, amikor iszonyú betegen és erőtlenül feküdtem végig az egészet. És abban is bízom, hogy a jövő év azért ennél sokkal jobb lesz - mert ez iszonyú rossz volt.
Tekintsünk bizalommal a jövőbe!
És 30 perc múlva HOLIDAY!!!! :D
Mondjuk kár, hogy nem tudtam nyáron kivenni a szabadnapjaim, amikor vízbe lógatott lábbal mojitóztam volna, most meg majd vastag takaróba csavarva kucorgok, de próbálom az agyam kissé elpihentetni.
Ami azt illeti, itt ülök egy ideje, várom, hogy lezárhassam az évet, várok anyagokat, de nem válaszol senki - pedig utálok elvarratlan szálakat hagyni magam után, de hétfőtől akkor sem dolgozom és kész, mivel mostanában az volt a tendencia, hogy éjjel kettőkor még megnéztem a méleket, vasárnap még átellenőriztem a programot - most már nem engedem összecsúszni a pihenő időt a munkával.
Vicces még az is, hogy a kapcsolatoknak szétküldtem vagy száz karácsonyi üdvözletet és egy, azaz egy jött vissza. Hát azért régen nem ez járta...
Na jó, arra fogom, hogy összeomlott a rendszer a sok üdvözletforgalom miatt, azért nem jöttek a levelek. :D
Bízom benne, hogy az idei karácsony jobban sikerül, nem úgy, mint tavaly, amikor iszonyú betegen és erőtlenül feküdtem végig az egészet. És abban is bízom, hogy a jövő év azért ennél sokkal jobb lesz - mert ez iszonyú rossz volt.
Tekintsünk bizalommal a jövőbe!
És 30 perc múlva HOLIDAY!!!! :D
2011. december 9., péntek
Megközelítőleg
Hát megjött az év végi hajrá mindenben - az egész évi szarság most ad még egy kis ráadást.
A jó hír az, hogy a főnököm mégis csak szeret, és revideált, és jó érzés ez, hogy nem hiába minden - de attól még hiába minden, mert bár engedte, technikai okok miatt mégsem realizálódhatnak a dolgok.
De legalább elvben lehetne. :D
A rossz hír az, hogy ma megjött az ügyvédi felszólítás a közös képviselőtől (KK), hogy dec. 31-ig fizessük a fizetési hátralékunkat. Egyrészt ha nyár óta nem bírtam kifizetni egyben, akkor most karácsonykor biztos ki fogom tudni. Másrészt ez azért vicces, mert egy összegben kifizettük majdnem a felét, majd megbeszéltük, hogy ne szarozzon már, törlesztjük, aztán ha pénzünkhöz jutunk, egyben a maradékot azonnal, és amúgy is, a tartozókból csak mi fizettünk, akkor ne már pont minket szekáljon, akik együttműködünk.
Mondta oké, majd itt a levél. Habos tajtékkal a szám szélén felhívtam - amúgy is remek hangulatban voltam -, erre azt mondja: - ne fossál, béke van.
Hogy ez még nem feljelentés, nem számít. De ha nem számít, akkor minek ment az ügyvédhez, ami pénzbe kerül, mert ugye deficites a ház, akkor minek költeni arra, hogy ügyvédi levél menjen olyasvalakinek, akivel amúgy is meg van állapodva, és aki ráadásul fizet is? Nem értem.
Na és akkor azt mondja, hogy nem tehet kivételt, mit szólnának a többiek?
Szerintem senki nem tudja, hogy kinek ment levél és kinek nem - rajta kívül, szóval hogyan is szólhatnának mit? Aztán meg ha mégis szólnának, csak az igazat kell mondani, már hogy aszongya, mert ők fizetnek, és megállapodtunk. Ennyi. Aki erősködik, az utána ne keressen mentséget. Vagy legyen kőkemény vagy legyen emberséges, de döntse már el, hogy melyik.
Azt mondja, tudja, hogy az emberek milyen nehéz helyzetben vannak. De azért megíratja a feljelentéseket, csupa megértésből.
Na és még az is van, hogy minden kedves szolgáltató most decemberben kéri a cserét - vízóra, villanyóra, fűtés valami bigyó, házrenoválási izé - darabja kb. 20 ezer ft. Két dolog merül fel - melyik átlagos család tud 4x20 ezret egy hónap alatt kinyögni, legfőképp karácsonyi hónapban? A másik pedig: az ünnepek miatt nagyjából már hónap közepétől senki nem akar dolgozni, a hivatalok leállnak, az emberek lézengenek - hát miért pont most kell többezer embernek egyszerre mérőórákat cserélni? És a kedves szolgáltatók nem tudnák összehangolni a kötelezvényeiket, hogy szépen felosszák maguk közt az évet, hogy ki melyik időszakban zsigereli a népet? Nagyon kedves dolog lenne.
Vegyünk például egy nyugdíjast vagy egy minimálbérest, aki alig jön ki egyik hónapról a másikig a pénzéből, és akkor most egyszerre végezzen el ennyi beruházást, ezen kívül meg lesz szíves közölni a gyerekkel, hogy se barbibaba, se plüssmackó, de vettek egy remek vízórát, azzal játszhat a karácsonyi szünetben. Esetleg döntsék el a testvérével, hogy kié a meleg- és kié a hideg vízóra, hogy ne legyen vita belőle.
Talán az a megoldás, hogy nincs megoldás, de ezt a nihilista szemléletet elég nehezen teszem magamévá még.
Egy iszonyú nagy habos sütit viszont a magamévá tudnék tenni.
Nincs az idén szaloncuki, pedig ilyenkor szoktam majszolgatni dobozból, és rendre elfogy fadíszítés előtt. De az idén nem veszek, egyrészt spórolásból (szart nem eszem, a minőségi meg már nagyon drága) - másrészt ha már sikerült a nyáron fogyni pár kilót, a szaloncuki miatt nem akarom visszahízni.
Ha lehetne fincsi kapni dekára, azért párat ennék - de amit kimérve árulnak, hát az büntetés, nem jutalom.
Visszatérve a nyavalygáshoz: azon gondolkodom egy ideje, hogy hol rontottam el. (Tudom, mindenki ezen. :D)
Találtam pár érdekes pontot - de biztos nem vagyok bennük
- Akkor biztosan, amikor angol óra helyett randizni jártam a vívó sráccal
- Ragaszkodnom kellett volna a gimihez és nem túráztatni magam tőlem távol álló szaktárgyakkal
- Érettségi után azonnal folytatni kellett volna a sulit
- Nem kellett volna megijednem az államigazgatásitól vagy a jogtól - lehetne rendes szakmám is
- Vagy valami kétkezi szakmát kellett volna tanulni, amivel magánzó lehetnék, nem függnék másoktól
- De semmiképp nem kellett volna ennyi évet elkótyavetyélni ónmegvalósítással (bejelentés nélkül)
- Hozzá kellett volna mennem az első szerelmemhez mégis
- Vagy nem szabadott volna elengednem azt a pasit, akivel szexuálisan tökéletesen kiegészítettük egymást
- Előbb kellett volna önállósodni, felnőttesdit játszani, akkor talán előrébb tartanék
- Nem kellett volna görcsösen ragaszkodni az álmaim megvalósításához - túl sok kompromisszummal jár
- Jobban ki kellett volna használnom a kapcsolatokat, amikor megfelelő helyen voltam, nem pedig szolgamód gürizni, hogy mások arassák le a babért
- Többet kellett volna törődni magammal, előtérben lenni, és nem mások untermanja lenni
- Nem kellett volna frankhitelt felvenni (hogy ezt hányan mantrázzák mostanában)
- Vagy sokkal okosabbnak kéne lennem, hogy jobban boldoguljak, vagy sokkal hülyébbnek, hogy legalább ne lássam át a helyzetem. De ez a középút sehogy sem jó.
A jó hír az, hogy a főnököm mégis csak szeret, és revideált, és jó érzés ez, hogy nem hiába minden - de attól még hiába minden, mert bár engedte, technikai okok miatt mégsem realizálódhatnak a dolgok.
De legalább elvben lehetne. :D
A rossz hír az, hogy ma megjött az ügyvédi felszólítás a közös képviselőtől (KK), hogy dec. 31-ig fizessük a fizetési hátralékunkat. Egyrészt ha nyár óta nem bírtam kifizetni egyben, akkor most karácsonykor biztos ki fogom tudni. Másrészt ez azért vicces, mert egy összegben kifizettük majdnem a felét, majd megbeszéltük, hogy ne szarozzon már, törlesztjük, aztán ha pénzünkhöz jutunk, egyben a maradékot azonnal, és amúgy is, a tartozókból csak mi fizettünk, akkor ne már pont minket szekáljon, akik együttműködünk.
Mondta oké, majd itt a levél. Habos tajtékkal a szám szélén felhívtam - amúgy is remek hangulatban voltam -, erre azt mondja: - ne fossál, béke van.
Hogy ez még nem feljelentés, nem számít. De ha nem számít, akkor minek ment az ügyvédhez, ami pénzbe kerül, mert ugye deficites a ház, akkor minek költeni arra, hogy ügyvédi levél menjen olyasvalakinek, akivel amúgy is meg van állapodva, és aki ráadásul fizet is? Nem értem.
Na és akkor azt mondja, hogy nem tehet kivételt, mit szólnának a többiek?
Szerintem senki nem tudja, hogy kinek ment levél és kinek nem - rajta kívül, szóval hogyan is szólhatnának mit? Aztán meg ha mégis szólnának, csak az igazat kell mondani, már hogy aszongya, mert ők fizetnek, és megállapodtunk. Ennyi. Aki erősködik, az utána ne keressen mentséget. Vagy legyen kőkemény vagy legyen emberséges, de döntse már el, hogy melyik.
Azt mondja, tudja, hogy az emberek milyen nehéz helyzetben vannak. De azért megíratja a feljelentéseket, csupa megértésből.
Na és még az is van, hogy minden kedves szolgáltató most decemberben kéri a cserét - vízóra, villanyóra, fűtés valami bigyó, házrenoválási izé - darabja kb. 20 ezer ft. Két dolog merül fel - melyik átlagos család tud 4x20 ezret egy hónap alatt kinyögni, legfőképp karácsonyi hónapban? A másik pedig: az ünnepek miatt nagyjából már hónap közepétől senki nem akar dolgozni, a hivatalok leállnak, az emberek lézengenek - hát miért pont most kell többezer embernek egyszerre mérőórákat cserélni? És a kedves szolgáltatók nem tudnák összehangolni a kötelezvényeiket, hogy szépen felosszák maguk közt az évet, hogy ki melyik időszakban zsigereli a népet? Nagyon kedves dolog lenne.
Vegyünk például egy nyugdíjast vagy egy minimálbérest, aki alig jön ki egyik hónapról a másikig a pénzéből, és akkor most egyszerre végezzen el ennyi beruházást, ezen kívül meg lesz szíves közölni a gyerekkel, hogy se barbibaba, se plüssmackó, de vettek egy remek vízórát, azzal játszhat a karácsonyi szünetben. Esetleg döntsék el a testvérével, hogy kié a meleg- és kié a hideg vízóra, hogy ne legyen vita belőle.
Talán az a megoldás, hogy nincs megoldás, de ezt a nihilista szemléletet elég nehezen teszem magamévá még.
Egy iszonyú nagy habos sütit viszont a magamévá tudnék tenni.
Nincs az idén szaloncuki, pedig ilyenkor szoktam majszolgatni dobozból, és rendre elfogy fadíszítés előtt. De az idén nem veszek, egyrészt spórolásból (szart nem eszem, a minőségi meg már nagyon drága) - másrészt ha már sikerült a nyáron fogyni pár kilót, a szaloncuki miatt nem akarom visszahízni.
Ha lehetne fincsi kapni dekára, azért párat ennék - de amit kimérve árulnak, hát az büntetés, nem jutalom.
Visszatérve a nyavalygáshoz: azon gondolkodom egy ideje, hogy hol rontottam el. (Tudom, mindenki ezen. :D)
Találtam pár érdekes pontot - de biztos nem vagyok bennük
- Akkor biztosan, amikor angol óra helyett randizni jártam a vívó sráccal
- Ragaszkodnom kellett volna a gimihez és nem túráztatni magam tőlem távol álló szaktárgyakkal
- Érettségi után azonnal folytatni kellett volna a sulit
- Nem kellett volna megijednem az államigazgatásitól vagy a jogtól - lehetne rendes szakmám is
- Vagy valami kétkezi szakmát kellett volna tanulni, amivel magánzó lehetnék, nem függnék másoktól
- De semmiképp nem kellett volna ennyi évet elkótyavetyélni ónmegvalósítással (bejelentés nélkül)
- Hozzá kellett volna mennem az első szerelmemhez mégis
- Vagy nem szabadott volna elengednem azt a pasit, akivel szexuálisan tökéletesen kiegészítettük egymást
- Előbb kellett volna önállósodni, felnőttesdit játszani, akkor talán előrébb tartanék
- Nem kellett volna görcsösen ragaszkodni az álmaim megvalósításához - túl sok kompromisszummal jár
- Jobban ki kellett volna használnom a kapcsolatokat, amikor megfelelő helyen voltam, nem pedig szolgamód gürizni, hogy mások arassák le a babért
- Többet kellett volna törődni magammal, előtérben lenni, és nem mások untermanja lenni
- Nem kellett volna frankhitelt felvenni (hogy ezt hányan mantrázzák mostanában)
- Vagy sokkal okosabbnak kéne lennem, hogy jobban boldoguljak, vagy sokkal hülyébbnek, hogy legalább ne lássam át a helyzetem. De ez a középút sehogy sem jó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)