Egy ölelés, száz mosoly

Kedves régi barátaim születésnapját ünnepeltük, aminek a következő folyományai lettek -
Rájöttem, hogy
- hiányoznak a barátok
- unalmas az életem
- nem is vagyok olyan rút
- én zárom be saját magam
- szeretnek
- és én is szeretem őket

Azért ez nem is olyan rossz.
Amikor 10 év távlatából ott tudjuk felvenni a fonalat, ahol elhagytuk, az nagyon melengető érzés, látni, hogy örülnek nekem, hogy számítok, hogy szép emlék vagyok a lelkükben, az jó.
A rossz az, hogy eltávolodtam, hogy már nem részei  a mindennapjaimnak. De boldog lehetek, hogy legalább voltak, hogy van egy csapat, ahol nyomat hagytam.

Sok mindenki és sok minden hiányzik. A pénteki nagy kocsmázások és világmegváltások, a közös főzések, a mozik, a bulik, a balatoni nyaralások, a hajnalig tartó kártyacsaták, a nevetés, a kezek, amik eltörölték a könnyeket. Nehéz így nélkülük. De olyan jó volt most újra együtt lenni, beszélgetni, nevetgélni, és egy pillanatra azt hinni, nem is telt el az a sok év. (De tényleg, hogy telt el?)

Rengeteg jó élmény (na és persze néhány rossz) elevenedett meg ezen a különleges estén, és jó volt újraélni, és furcsa, hogy mennyire rég volt minden, és hogy mennyire természetesnek vettem akkor, hogy egy ilyen csodálatos közegben élhetek, és most, az idő távlatából látom, milyen sokat jelentettek nekem, és mennyire hiányoznak.
A nincs határozza meg a van értékét.

Tele a szívem szertetettel - köszönöm nektek, hogy voltatok és még mindig vagytok, hogy szerettetek és jó szívvel gondoltok rám, és remélem, nem ez volt az utolsó találkozás.
És ünnepélyesen megígérem, hogy én is kevésbé fogok begubózni, ne távolodjunk el ennyire újra.

Még egy extra bónusz folyomány volt, miszerint nem vagyok annyira ronda, szerencsétlen és használhatatlan nő, mint emilyennek érzem magam az itthoni állapotok miatt.Furcsa volt, hogy más szemmel néztek rám a férfiak - nőnek láttak. Mert itthon csak egy leharcolt házirobot vagyok .
Ideje lenne változtatnom dolgokon? :D

Tévét nézek

Nem a szép lapos újabbat nézem, hanem a tök régi dobozt a kicsike képernyőjével. A kisszobában kucorgok vele, és közben eszembe jut, hogy mennyi ideje velem van, milyen sok dolgot éltünk át együtt, és olyan jó, hogy most is velem van, egy darab a gyerekszobából, egy darab otthon.
Ezt a tévét még az első pasimmal vettük közösen részletre - már nem is voltunk együtt, mire az utolsó részletet is befizettem.
Ezen néztük az HBO-t a másik pasimmal, aki utálta a Melrose Place-t, de azért megnézte velem.
Ezt a tévét néztem egész éjjel, amikor a harmadik pasim kirakott és én egyedül költöztem egy albérletbe. Ez a tévé adta a háttérzajt munka közben is, ennek a fényénél aludtam el egész napos tanítás után végkimerülten, kezemben egy doboz kínai kajával.
Ez a tévé volt olyan kedves egy fém hajcsipesz segítségével behozni legalább az rtl-t, amikor még nem volt kábeltévém.
Ezen a tévén néztem a hálóban a Szívek szállodáját amikor az új pasimmal új albiba költöztünk, és ezen a tévén néztünk meg ezer filmet a legkisebb szobában, szorosan összebújva a szivacson. Volt nagy tévé, de olyan jó volt együtt lenni, összekucorogni a picike szobában, ő, meg én, meg a kutya, átmozizni éjszakákat és nappalokat együtt.
És most egyedül nézem a kisszobában, úgy érzem, ő az egyetlen barátom, valami otthonos és ismerős dolog - mert a pasim megzakkant, undok volt, goromba és a lelkembe gázolt - előle bújtam most oda, ami régen a kedvenc közös helyünk volt.
Hová lett az az érzés, mikor ő és én egy egység voltunk, menedék egymásnak, biztos pont és vigasz?
Mi ez az egész?
Régen egy albérleti szoba volt lukas szivaccsal a padlón. Most a saját kis szobánk, szépen kifestve, csinos függönnyel és bőrkanapéval - csak mi nem vagyunk már a régiek. Visszasírom a régi időket, amikor semmink nem volt szinte, de jó volt együtt lenni bármilyen körülmények között.
Most hiába otthonos a szoba, mégis nagyon magányos vagyok benne, nézem, hogy mozog a kép, de nem figyelek oda, megszakad a szívem, zuhanok.
Ez a kedves kis tévékészülék, aki velem van jóban és rosszban, azt motyogja nekem: annyi mindent kibírtunk már, ezt is ki fogjuk.
De én ma nem hiszek neki.....