2012. január 18., szerda

Egy ölelés, száz mosoly

Kedves régi barátaim születésnapját ünnepeltük, aminek a következő folyományai lettek -
Rájöttem, hogy
- hiányoznak a barátok
- unalmas az életem
- nem is vagyok olyan rút
- én zárom be saját magam
- szeretnek
- és én is szeretem őket

Azért ez nem is olyan rossz.
Amikor 10 év távlatából ott tudjuk felvenni a fonalat, ahol elhagytuk, az nagyon melengető érzés, látni, hogy örülnek nekem, hogy számítok, hogy szép emlék vagyok a lelkükben, az jó.
A rossz az, hogy eltávolodtam, hogy már nem részei  a mindennapjaimnak. De boldog lehetek, hogy legalább voltak, hogy van egy csapat, ahol nyomat hagytam.

Sok mindenki és sok minden hiányzik. A pénteki nagy kocsmázások és világmegváltások, a közös főzések, a mozik, a bulik, a balatoni nyaralások, a hajnalig tartó kártyacsaták, a nevetés, a kezek, amik eltörölték a könnyeket. Nehéz így nélkülük. De olyan jó volt most újra együtt lenni, beszélgetni, nevetgélni, és egy pillanatra azt hinni, nem is telt el az a sok év. (De tényleg, hogy telt el?)

Rengeteg jó élmény (na és persze néhány rossz) elevenedett meg ezen a különleges estén, és jó volt újraélni, és furcsa, hogy mennyire rég volt minden, és hogy mennyire természetesnek vettem akkor, hogy egy ilyen csodálatos közegben élhetek, és most, az idő távlatából látom, milyen sokat jelentettek nekem, és mennyire hiányoznak.
A nincs határozza meg a van értékét.

Tele a szívem szertetettel - köszönöm nektek, hogy voltatok és még mindig vagytok, hogy szerettetek és jó szívvel gondoltok rám, és remélem, nem ez volt az utolsó találkozás.
És ünnepélyesen megígérem, hogy én is kevésbé fogok begubózni, ne távolodjunk el ennyire újra.

Még egy extra bónusz folyomány volt, miszerint nem vagyok annyira ronda, szerencsétlen és használhatatlan nő, mint emilyennek érzem magam az itthoni állapotok miatt.Furcsa volt, hogy más szemmel néztek rám a férfiak - nőnek láttak. Mert itthon csak egy leharcolt házirobot vagyok .
Ideje lenne változtatnom dolgokon? :D

1 megjegyzés: