Gyorsvonat a nappalimban

Csak üldögéltem a kanapén a magam kis unalmas és szánalmas életében, amikor a semmiből hirtelen megragadott egy gondolat, vagy jelenet, vagy - szóval valami, ami a jövőmből jött, és olyan erős volt, mintha épp átélném. Na jó, nevezzük látomásnak.
Szóval jött a látomás a semmiből, egy iszonyú erős érzéssel, hogy a szívem majd kiugrott a helyéből és hosszú percekig tartott megnyugodni. E szerint nem is olyan sokára gyökeres fordulatot vesz az életem, és utána alapjáraton szuper lesz, vagyis nem lesz unalmas és szánalmas. Hanem jó.

Na persze ez csak egy érzés, de eszembe jutott, hogy volt már egyszer egy hasonló, amikor mondjuk nem volt ennyire tényszerű és körbehatárolt, de jövendölés volt, és többé-kevésbé úgy lett.
Aztán eszembe jutott még, hogy régebben voltak olyan konkrét látomásaim, hogy amiben szó szerinte lejátszódó beszélgetések, mozdulat, fordulatok, minden ott volt előrevetítve, és nem sokkal később meg is történtek, ráadásul pontosan úgy, szó szerint, ahogy a látomásban volt.
Régebben még nem voltam így kiégve, fogékonyabb és érzékenyebb voltam.

Most ez olyan erővel jött, mint egy gyorsvonat és olyan váratlanul, mikor ez a gyorsvonat a nappalidba csapódik.
Na, kíváncsi leszek.
Na persze most ide le kéne írnom,  hogy miről is van szó, hogy majd ha valóban megtörténik, bizonyítani tudjam - de több okból, inkább nem teszem.
Ja, és nem vagyok bolond. :D

Pamflet

Úgy indult, hogy nagyon rosszul aludtam, forgolódtam egész éjjel, majd hajnal négykor megtörtént velem az egyik rémálmom, miszerint fel akarom kapcsolni a lámpát, de az kiég, és sötétben maradok.
Annyi változás volt, hogy kimentem a fürdőbe, még fényben, visszafelé viszont teljesen volt a sötétség, mert az éjjeli lámpám nagy magányában elromlott, és nem vigyázott rám többé.
Aztán reggel még az ébresztőóra csörgése előtt hívott az egyik tesóm, aztán sms-t küldött, és megint hívott, így aztán vége volt az alvásnak, fel kellett venni. Hamarosan hozzám ér, mindegy, hogy miért.
Közben kiderült, hogy ahová mennem kell, oda egy órával előbb kell indulni. Azt hittem, sietve megjárjuk, hazaérek, vacsit főzök, filmet nézek, kicsit pihenek. Nem úgy lett.
Különböző állomásai voltak a tortúrának, mindegyikben az volt a közös, hogy várni kellett, nagyon fáztam és pisilni kellett.
Voltunk apu lakásában, ahová most beköltözött valaki, és míg ott voltunk, nem jöttem rá, csak később, hogy mitől volt olyan nagyon nyomasztó ez az egész. Azért, mert az ő beköltözésével apu eltűnt. Az utolsó nyom is láthatatlan lett, amit hagyott maga után.
Nincsenek a képei (gyerekek és pucér nők vegyesen) a falakon, nincs meg a kép, amit az előszoba falára festett, a cuccai sem hevernek szanaszét, hanem valaki más cuccai vannak ott, kiszorítva az utolsó emlékeket is.
Ezt azzal tetéztük, hogy egy csinos kis urnában átvittük aputól a nagypapa hamvait a nagymamához. Igen felemelő pillanat, amikor egy bevásárlószatyorból kiemeled az urnát és felrakod a polcra. Annak a lakásnak a polcára, ahol leélte életének javát - dísztárgy lett saját életének színterén.
Megfejeltük ezt még régi fényképek nézegetésével - hajdanvolt pufók csecsemők kacagását méltattuk, pedig ők már csak emlékek a szívünkben. Mivé lesz az ember?
A kiruccanok egy órácskára és elintézek ezt-azt programból majdnem 6 órás túra lett, fent említett állomásokkal. Itthon a pasim belém kötött, valami baromságért, mert kizárt, hogy vigasztaljon, vagy  támogasson, ha gyengének lát, ilyenkor inkább rúg még egyet rajtam. Átfázva, szomorún és némán lapátoltam a  kaját az éhezés után. Nem akartam semmit, csak beülni egy kád forró vízbe és kicsit ellazulni.
Míg habosodott a kádban a víz, felmentem a netre, amit nem kellett volna, mert kaptam egy hírt, ami igazán semmiség, valami, amit szerettem volna, elfogyott. De olyan rosszul érintett, hogy konkrétan fájt. Nyilván kivetíttettem, de akkor is rossz volt. Ez járt a fejemben, míg beültem a kádba, ahol azt vettem észre, hogy a finom illatos forró víz mind elszaladt, bokáig érő hideg habban ülök. Nem jól zárt a dugó. Vacogtam tovább, míg újra tele lett a kád, de közben ügyesen levizeztem a mobilom, és ahogy azt törölgettem, a törölköző beleesett a vízbe.
Hát én már egy fürdést sem tudok végigcsinálni?
Amikor végre volt víz is meg a végre elrendeztem mindent, gondoltam elfekszem a meleg vízben, de szépen becsúsztam a kádba. Nem tudtam nyakig merülni, mert nem tudtam megkapaszkodni és becsúsztam - de nem fejjel a víz alatt kívántam tölteni az estét. Szóval csak ücsörögtem ott és a lazításból is stressz lett.
A pasim, mielőtt aludni ment, még beszólt egy gyerekes hülyeséget, ami igen rosszul érintett, és most itt ülök iszonyú fejgörccsel, egy bennem ragadt sírógörccsel - magányosan. Mert a magány legbelül van, észre sem vettem, mikor költözött belém, de most már elég nagy hozzá, hogy érezzem, hogy nő nő bennem, és elég nagy ahhoz, hogy pánikot keltsen.

Az ágyban laptopozás művészete

Úgy alakult, hogy jó pár napos döglődés után kedden reggelre vesegörcsöm lett, amit több ismerősöm diagnosztizált, mert nekem még sosem volt szerencsére, plusz persze hogy aznap, mikor értekezlet értekezlet hátán és a mínusz 10 fokban szeltem a havat összeszorított foggal, mert minden lépés fájt.

Szóval a vesegörcs nem vicces, de érdekes, hogy nem volt különösebb előjele, és ugyan előző nap egész nap fáztam, de nem gondoltam, hogy ez lesz, és azt sem gondoltam, hogy fázom. Milyen érdekes.

A végigkínlódott nap után extra réteges öltözködés és gyógytea mértéktelen ivása következett, meg az ágyban dolgozás, ami jópofa és első nap még jól is esett, ma már kissé fura volt, és hát most is kéne menni aludni, de megint oda vissza???? :D

De mostanra tökélyre fejlesztettem a laptophasználatot - kispárnán felfordított fém ikea tálca: tökéletes laptopasztalka ágyba.

Bár ettől még felforrósodott szegény gép és ki is kapcsolt ügyesen.

Az is mókás, hogy bár jobban vagyok, tökre le vagyok zsibbadva, mindent lassabban és körülményesebben csinálok és sokkal fáradékonyabb vagyok. Most aztán nincs pikkpakkra összedobok vacsit, hanem hazafelé hozzál már kínait a menü. Na persze jól beválasztottam és tökre nem ízlett pedig úgy vártam már egy kis kínai kaját, mert imádom és kész.

Lecseréltem a régi rozoga szerkényt, pontosabban már itt van az új (használt csak nekem új), de a kedves vevőm nem vitte el a régit - a szoba romokban, szekrénytúltengés van, nem tudok elpakolni egy csomó mindent, és főként nem tudom kinyitni a teregetőt, ami nagyon veszélyes dolog, mivel a szennyes kosár maga már nem is látszik a sok szennyestől, amiket rá és mellé dobáltunk, mert bele már nem fért.

Csak én ugye most minden nap egy új házi szettet cserélek, ami a bundabugyi-pizsi-jégzokni-kardigán csodás együtteséből áll. 

A szekrényt megvevő meg egy prosztó: nem hív vissza, nem veszi fel a telefont, csak minden harmadik emilre válaszol de olyan tömény agresszív ostobaságot, hogy az rémisztő. Nyilván én vagyok a hibás, amiért úgy vett szekrényt, hogy nem tisztázta előtte, hogy akad-e valaki, aki elszállítja neki, nyilván én vagyok a hibás, hogy senki nem hajlandó elvinni, mert hó van, és gondolom az én felelősségem lenne tárolni a megvett portékáját tavaszig, hiszen én csináltam a havat is.

Ja, és azt bírta válaszolni, miután óvatosan meg mertem kérdezni, hogy nem hívott vissza, hogy végülis mikor tudja elvinni a szekrényt. Válasz: Persze, hogy nem hívtalak vissza, mert a gyerek eldugta a telefonom és le volt merülve. 

Persze. Meg vidéken volt eltemetve és azt is szabadságon.

Bírom, ha hülyének néznek. 

Ja, meg ez: Csak nem képzeled, hogy egy ilyen olcsó szekrényhez fuvarost fogadok?

Nem drágám, azt képzelem, hogy szívlapáttal csapok az öntelt és ostoba arcodba, aztán beraklak a szerkényedbe és ledoblak a Taigetoszról. :D 

Sosem értettem, hogy sokan miért írnak ilyen szövegeket a termékük alá, hogy Ha x napon belül nem jelentkezel negatívot adok!

Most már értem. Az ilyen hisztis libabarbik miatt, akik fillérekért vásárolnak össze vackokat, és azt hiszik, a Hiltonban rendeltek reggelit és ki kell nyalni a seggüket a nagy kegyért, hogy szóba állt velem.

Engem az ilyen úgy fel tud dühíteni. Nevezzük ostobaságnak. 

Hát most igazán feldúlt lettem, most végképp nem tudom, hogy fogok elaludni.

Azért történt jó is: felhívott egy régen számomra nagyon fontos ember és jót dumcsiztunk. Nem tudok rájönni, miért bukkan fel időnként, de jó érzés, még ha nem is látom át a miértjét.

Na jó, visszabújok az ágyba - de most laptop nélkül. :D