Pamflet

Úgy indult, hogy nagyon rosszul aludtam, forgolódtam egész éjjel, majd hajnal négykor megtörtént velem az egyik rémálmom, miszerint fel akarom kapcsolni a lámpát, de az kiég, és sötétben maradok.
Annyi változás volt, hogy kimentem a fürdőbe, még fényben, visszafelé viszont teljesen volt a sötétség, mert az éjjeli lámpám nagy magányában elromlott, és nem vigyázott rám többé.
Aztán reggel még az ébresztőóra csörgése előtt hívott az egyik tesóm, aztán sms-t küldött, és megint hívott, így aztán vége volt az alvásnak, fel kellett venni. Hamarosan hozzám ér, mindegy, hogy miért.
Közben kiderült, hogy ahová mennem kell, oda egy órával előbb kell indulni. Azt hittem, sietve megjárjuk, hazaérek, vacsit főzök, filmet nézek, kicsit pihenek. Nem úgy lett.
Különböző állomásai voltak a tortúrának, mindegyikben az volt a közös, hogy várni kellett, nagyon fáztam és pisilni kellett.
Voltunk apu lakásában, ahová most beköltözött valaki, és míg ott voltunk, nem jöttem rá, csak később, hogy mitől volt olyan nagyon nyomasztó ez az egész. Azért, mert az ő beköltözésével apu eltűnt. Az utolsó nyom is láthatatlan lett, amit hagyott maga után.
Nincsenek a képei (gyerekek és pucér nők vegyesen) a falakon, nincs meg a kép, amit az előszoba falára festett, a cuccai sem hevernek szanaszét, hanem valaki más cuccai vannak ott, kiszorítva az utolsó emlékeket is.
Ezt azzal tetéztük, hogy egy csinos kis urnában átvittük aputól a nagypapa hamvait a nagymamához. Igen felemelő pillanat, amikor egy bevásárlószatyorból kiemeled az urnát és felrakod a polcra. Annak a lakásnak a polcára, ahol leélte életének javát - dísztárgy lett saját életének színterén.
Megfejeltük ezt még régi fényképek nézegetésével - hajdanvolt pufók csecsemők kacagását méltattuk, pedig ők már csak emlékek a szívünkben. Mivé lesz az ember?
A kiruccanok egy órácskára és elintézek ezt-azt programból majdnem 6 órás túra lett, fent említett állomásokkal. Itthon a pasim belém kötött, valami baromságért, mert kizárt, hogy vigasztaljon, vagy  támogasson, ha gyengének lát, ilyenkor inkább rúg még egyet rajtam. Átfázva, szomorún és némán lapátoltam a  kaját az éhezés után. Nem akartam semmit, csak beülni egy kád forró vízbe és kicsit ellazulni.
Míg habosodott a kádban a víz, felmentem a netre, amit nem kellett volna, mert kaptam egy hírt, ami igazán semmiség, valami, amit szerettem volna, elfogyott. De olyan rosszul érintett, hogy konkrétan fájt. Nyilván kivetíttettem, de akkor is rossz volt. Ez járt a fejemben, míg beültem a kádba, ahol azt vettem észre, hogy a finom illatos forró víz mind elszaladt, bokáig érő hideg habban ülök. Nem jól zárt a dugó. Vacogtam tovább, míg újra tele lett a kád, de közben ügyesen levizeztem a mobilom, és ahogy azt törölgettem, a törölköző beleesett a vízbe.
Hát én már egy fürdést sem tudok végigcsinálni?
Amikor végre volt víz is meg a végre elrendeztem mindent, gondoltam elfekszem a meleg vízben, de szépen becsúsztam a kádba. Nem tudtam nyakig merülni, mert nem tudtam megkapaszkodni és becsúsztam - de nem fejjel a víz alatt kívántam tölteni az estét. Szóval csak ücsörögtem ott és a lazításból is stressz lett.
A pasim, mielőtt aludni ment, még beszólt egy gyerekes hülyeséget, ami igen rosszul érintett, és most itt ülök iszonyú fejgörccsel, egy bennem ragadt sírógörccsel - magányosan. Mert a magány legbelül van, észre sem vettem, mikor költözött belém, de most már elég nagy hozzá, hogy érezzem, hogy nő nő bennem, és elég nagy ahhoz, hogy pánikot keltsen.