A deszka

Közel 3 éves tipródás végére került ma pont. :D
Amikor beköltöztünk, gyorsan megvettük az első utunkba kerülő legolcsóbb wc deszkát. Sima fehér mdf. Különösebb elvárásaim nem is voltak egy deszkával kapcsolatban, de ez elég hamar oszlásnak kezdett indulni. A fém része bezöldült, levakarhatatlanul, a fehér része besárgult, levakarhatatlanul, helyenként lepattogott a máz és alatta az állva pisilők áldásos tevékenységének  köszönhetően bomlani kezdett. A csavarja elferdült, aminek következtében az ülve pisilők részlegesen a fajanszon üldögéltek.
Elkezdődött a project - kell egy új deszka.
De akkor már nem ilyen gyorsan romló szar. Meg akkor már szép.
Kezdettől fogva bele voltam esve a homokszemes kemény műanyag kagylósba, mivel homokszínű a fürdő bordó mintával - de drágálltam 4 ezerért akkor - ma ez már 8-12 ezer ft. Hiába, durván emelkednek az árak a wc bizniszben.
Akkor azt mondtam, mindegy milyen, csak legyen kemény műanyag. Egyszer volt egy fehér rózsás 4 ezerért, de nem volt időm elmenni érte egy nem útba eső üzletbe. Az akció lejárt.
Az árak meg egyre csak mentek fel.
A madarasteszkóban szokott lenni akcióban 2.5 ezerért mdf, de még mindig nem akartam mdf-et. Azért párszor elrohantam, hogy nem érdekel, legyen olyan - de nem volt a boltban, csak a reklámban hirdették. Vagy volt a boltban, de mivel a számlák nem voltak befizetve, a családi tanács úgy döntött, jó még a régi deszka kicsit.


Most újra akció volt a madarasban - igaz, már 3ezerért. 3 napig ettem a kefét - veszek nem veszek de veszek mégsem veszek és így tovább.
A lakosság nagy részének teljesen indifferens eme eszköz milyensége, egy másik része pedig akár félévente lecseréli, vagy van pénze megvenni a 12ezrest, ami nagyon tetszik neki és anyaga miatt nagyon tartós is és így akár 10 évre is meg van oldva a probléma.
Az IKEÁban olcsók a deszkák, és már azon voltam, hogy veszek egy gagyi 700 ft-ost de annak nem jó a mérete. A sima fa pedig hiánycikk, pedig egy rusztikus tölggyel már kezdtem volna megbarizni.

Szóval 3 éves állandóan kiújuló wc deszka traumámat megoldottam ma, és végül elmentem a madarasba és vettem egy csodaszép PIROS wc deszkát.
HÁHÁHÁ!
Azt hiszem a kidobásra ítélt piros IKEÁs kádkilépőt is kimosom újra mégis, sőt, a dekoratőröktől kapott piros matricával szépen feldíszítem a fehér fürdőszobabútorokat is. Tataám! Le fogom fotózni.
Már csak egy színben harmonizáló cuki zuhanyfüggöny kell - sajnos az hamar penészedik, biztos nem fog addig tartani mint az új deszka - és kész a dizájn.

Azért rémisztő, hogy el tud húzódni egy tök egyszerű dolog a pénzhiány miatt, és hogy az ember agyára bír menni az ilyesmi - már odáig jutottam, hogy wc deszkákkal foglalkozó lakberendezési cikkeket olvastam. De legalább megtudtam, hogy a tengerpartos deszka ciki, a piros deszka menő, és ösztönösen jó döntést hoztam, ami azért nem olyan rossz érzés.

Éljen, éljen, éljen a piros deszka! :D

Utóirat: 

Ahhoz képest, hogy azt hittem, lecsengett már a piros mániám és kezdek áthajlani türkizkékbe, az elmúlt héten sikerült szert tennem egy csodás piros IKEA kanapéra is, ami a piros deszkás klóval szemben álldogál, (persze nem a fürdőben) úgyhogy jobbra - balra lehet piros helyekre ülni, ami vicces. 

A változó állandó

Új építésű házban lakunk, aminek az volt az előnye, hogy legalább 8 üres lakásból választhattunk, melyiket szeretnénk. Mivel szinte életfogytos hitelt vettünk fel, a választásban sok egyéb tényező mellett a szomszédok kiléte is igen fontos szerepet játszott, hiszen nem tudunk csak úgy továbbállni, ha valami nem tetszik. 
Már ebben a házban laktunk albérletben évek óta, mikor vásárlásra szántuk el magunkat, ezért nagyjából ismertük a lakóközösséget is. 
Szóval közvetlen szomszédnak választottuk a bohókás nyugdíjas nénit a kutyákkal, akik egész nap otthon vannak és figyelnek, illetve a párom gyerekkori játszópajtiját a két kamasz lányával, és kutyával.
Jó volt tudni, hogy az aranyos szomszéd lány a hitelével itt lesz velünk végig, örökké jó szomszédok leszünk, süticserével, egymás bajában való kisegítéssel. 
Mivel a házban sok fiatal lakik, sok kutyás barátra tettünk szert. Boldogok voltunk, jó helyre csöppentünk, hozzánk hasonló emberek vannak egy helyen. Sok móka, mulatság, éjszakába nyúló teraszbeszélgetések, közös bográcsozások színesítettek az életünket, születésnapkor bandába verődve jártunk körbe köszönteni, és pizsamásan-papucsban járkáltunk át egymáshoz - egy nagy közös élettér volt az egész ház.
Aztán elkezdődtek a bajok. 


Első barátaink, egy fiatal pár kis pamacskutyával, akikkel miden nap együtt kutyáztunk, átjárkáltunk egymáshoz, együtt mentünk nyaralni, a végén már a lány a mi lakásunkban tanult napközben, mert nálunk volt internet. A kutyák pedig szerelmesek lettek egymásba első látásra, és gyümölcsözött is ez a kapcsolat.
Aztán eladták a lakást, elköltöztek. Még egy ideig átjárkáltunk egymáshoz, ők elváltak, a kapcsolat teljesen megszakadt.


A másik szintén kutyusos párocska házat vett, mi voltunk az elsők akiket meghívtak házavatóra, elváltak, a kapcsolat alkalmi levélváltásra zsugorodott.


A nagy baráti bandában hárman is elváltak azóta, frissen született kisgyerekekkel, már nincs összejárás, nincs bográcsozás, csak egy kis alkalmankénti beszélgetés. Ahhoz képest, hogy egymás esküvőit és válásait végigasszisztáltuk,  hogy minden titkunk megosztottuk egymással, ezek a kis összetalálkozós húszperces trécselések igen kevésnek bizonyulnak.


Legnagyobb fájdalom a szomszéd néni, a pótnagyi, aki frissen sült palacsintával várt haza a munkából, aki megtanított rózsát metszeni és jó tanácsokkal látott el a kutyák és férfiak nevelésével kapcsolatban egyaránt, és aki azt ígérte, ő mindig itt lesz nekünk - hirtelen elment, és már az égből csóválja ránk a fejét. Hatalmas űr maradt utána, sokáig a lakás is üres lyukként tátongott mellettünk. 
Aztán a helyére költözött egy aranyos lány, egy aranyos lánykutyával, új kutyaszerelem szövődött. A lány még itt van és nagyon aranyos, de a kiskutya már nem lakik itt. 


És most az újabb változás, gyors és felfoghatatlan - a másik szomszédunk, a lakáshiteles elköltözik már napokon belül. Nem tudja fizetni a hitelét, összejött egy fickóval, és hozzá költözik költségcsökkentés miatt. Akiről azt hittem, hogy együtt leszünk hosszú éveken át, dobbant. Viszi a kutyáját is, aki őrizte a házat.
Közös hálószobafalunk van. Minden szó áthallatszik - végigszenvedtem még a gyerekei kiskamaszok voltak és éjszakákon át hangosra állított géppel msn-eztek, minden új üzenetre kiugrottam az ágyból, végighallgattam a reggeli készülődések hisztijeit, a zenedübörögtetős falrengető délutánokat suli után - és most, hogy már nagyok és tudnak viselkedni és nincs velük baj, most elmennek. Ki tudja ki jön ide a helyükre? Itt aztán pokollá lehet tenni egymás életét, ha valaki nem foglalkozik a szomszédjával.

Olyan ez, mint egy házasság - évek alatt összecsiszolódunk, megszokjuk egymás hülyeségeit, megismerjük a szokásait és idomulunk. És amikor már működik, akkor semmibe vész az egész.

Ennél azért több furcsa dolog volt már a házban, elég régóta lakunk itt, de ezek a legfájóbbak.
Meg persze a legközvetlenebbek, hiszen a falak vékonysága, a teraszok közelsége miatt szimbiózisban élünk, és nem mindegy,  hogy kit kell közel engedni magadhoz.

Sok albérletben laktam, sok hülye szomszédom volt - a nénik, akik összeverekedtek, hogy rendőrt kellett hívni rájuk, vagy aki feljelentett, mert éjszaka fürödtem és ez őt zavarta, illetve meg akarta tiltani hogy este 10 után lehúzzam a vécét, mert zajos a vízvezeték, vagy a másik néni, aki minden reggel hatkor harsogva üvöltette a gazdatévét, hogy ilyenkor a takarómat a hónom alá kapva kimentem aludni az előszobába a padlóra, mert nem lehetett megmaradni tőle. Vagy a régi erkélyszomszédok, akik egyik nap szóltak, hogy kis szülinapi bulit rendeznek, és ez fél évig tartott. Nem hallottuk a saját szavunkat sem a saját lakásunkban, mert állandóan bandába verődve ordítottak, zenéltek, verekedtek.

Lassan már minden megszűnik, amiért jó volt itt lakni, csak a lakáshitel marad, ami még nagyon sok évre ideköt.
Amilyen boldog voltam, hogy saját lakásunk lesz, terasszal és kerttel, most olyan idegesítő, hogy ide vagyok kötve, és néha azon kapom magam, hogy albérleteket nézegetek a város egészen másik pontjában.
Úgy látszik az ember megszokja, hogy 1-2 évenként továbbáll, van abban is némi izgalom. Már egy ideje azt érzem, hogy bizsereg a talpam alatt a talaj, mehetnékem van, pedig a kötelékemből még hátra van 25 év. Mondom én, hogy életfogytos hitel!

Szívbaj, zárbaj, ágybaj, agybaj

Rém viccesek az események mostanság. Kicsit sem mondhatom, hogy eseménytelen az élet, csak épp az események minősége hagy némi kívánnivalót maga után.
Na nézzük.

Szívbaj
Az elmúlt hetekben többször is rosszul lettem, számomra ismeretlen eredetű rosszulléttel. Mint kiderült, idegi az egész: idegkimerültség, pánikhangulat, szorongás.
Végül elmentem a doki bácsihoz, aki rém cuki, csak éppen fura dolgokat művelt. Először megnézte a vérnyomásmerési listám, és azt mondta, ez normális. Majd miután erős pánikhangulatban 200-as vérnyomást mért, minden eddigit elfelejtve és semmilyen kivizsgálásra nem utalva a padlóig leszedáló gyógyszerkombót írt fel nekem. Béta blokkolót, ami erős vérnyomáscsökkentő, amivel az a baj, hogy bár ő azt mondta, két hétig kell szedni, de valójában évekig, vagy örökké, és két hét alatt még be sem áll rá a szervezet. Plusz, mikor reggel 110-zel felkelek és beveszem rá a blokkolom, alighanem már mehetek is tepsiben ki a lakásból, mert megszűnik a vérnyomásom.
Aztán adott Xanaxot, amire szerinte nem lehet rászokni, de valójában de, a rászokási folyamat is kínos és kellemetlen rosszullétekkel jár, a leszokási meg pláne, és boldog nyálcsorgatósra butít.
Ehhez még egy vicces, Andante nevű altatót, ami sajnos nem egy receptre felírt Andante bútor, hanem valami nagyon rémisztő agyban ható drog, aminek a papírjára hatalmas betűkkel van ráírva, hogy vigyázat, rászokási veszély, tovább dührohamokat, tudatkiesést és alvajárást is okozhat egyéb fincsiségeke között. Betegácsiba nem tudtam jönni, mert van munka, szóval legalább annyi történt, hogy a doktor kizárta a szívbetegséget és az elmezavart a lehetséges okok közül.
Most gyógynövényes és homeopátiás szerekkel kezelem magam, állandóan mérem a vérnyomásom, mint egy nénike, (most 129 volt), este már nem internetezek, mert szigorúan el vagyok tiltva, ahogy az éjszakázástól is. Igyekszem éjfél előtt ágyba kerülni, kevesebb sikerrel, de a hajnal négyes fekvéseknek már vége. :)

Amúgy jó ideje éreztem már, hogy nem vagyok jól lelkileg, és fizikailag sem. Két rohammunkát kellett szünet nélkül megcsinálni, nem lehetett leállni, túlpörögtem. A családi dolgok sem úgy jöttek ki, ahogy kellett volna, szóval a szervezetem behúzta a kéziféket.

Ágybaj
Az egész cirkusznak a folyománya vagy együtthatója volt az ágykérdés. Egy kidőlt-bedőlt régi ágyon aludtunk, aminek csak annyira volt kikopva a szivacsa, hogy a derekam alatt konkrétan a keresztfát lehetett érezni. Amúgy is utáltam azt az ágyat, minden ízében, úgyhogy ment a hajsza, hogy semmi pénzből kényelmes, megfizethető, beférő ágyat találjak. Használt szóba sem jöhetett, és hát szerencsénk volt, mert találtam egy olyat, hogy megszűnt bútorbolt megmaradt árukészletét negyedárban árulták. Nem volt nagy a választék, de mivel extra igényeim szín vagy forma tekintetében nem voltak (voltak, csak nem ebben az árfekvésben, akkor meg mindegy), kiválasztottam egyet. Kértem a férjem, kérje el a céges kocsit, és hozassuk haza haverral olcsón. Nem, ő ragaszkodott hozzá, hogy az ember szállítsa haza 6 ezer ft-ért. A szívem szakadt meg, de gondoltam ha időre szépen elhozza, hát most már mindegy.
Na itt jön a vicces rész.

A szállító
Mivel a mi régi vacak ágyunkat már szombaton elvitték, és két iszonyú éjszakát töltöttem kinyithatós kanapén, amit mellesleg már az első éjszaka után feldobtam a Vaterára, úgy megutáltam, felhívtuk az embert, hogy tudja-e kedden 6-kor hozni az ágyat. Aszongya igen.
Mivel kicsi a lakás, logisztikailag a kihúzott kanapét, a régi ágy ágyneműtartójában lévő dolgokat és az elégséges életteret valahogy meg kellett oldani, ezt pedig állandó pakolgatással oldottuk meg. Szóval elég sok pakolással készültünk az ágy fogadására.
6-kor csörög a telefon, azt mondja, nem jön, mert csöpög az eső.
Hol, öcsém, hol csöpög? Hétágra süt a nap.
Hát vár 7-ig, és majd telefonál.
7-kor a felesége hív, hogy akkor indul a férje az ággyal, mi a cím? Na mintha nem mondtam volna el pontosan.... na újra. Megint 2 órát álltunk vigyázzban és vártuk az ágyat. Sehol semmi. 9-kor felhívtam az asszonyt, tud-e valamit a férjéről. Az elképedve mondja, hogy rácsörög. 2 perc múlva hív az ember, hogy ő még nem indult el (csak otthonról hm, hm.) Mondom oké, 2 órája várunk, pontosabban 3, szólhatott volna... erre lebasz, hogy nem véletlenül nem telefonált, mert ő tárgyalgat... aha, gondolom a kártyaasztalnál, vagy a kocsmaajtóban tárgyalgat. A kurva szemit!
Háromnegyed tízkor befutott a csávó, aki egy szakadt piros skoda tetejére szíjazva, mindenféle letakarás nélkül sétáltatta már órák óta az ágyunkat, mindezt 6 ezerért. Azt hittem valami platós teherrel hozza, de ekkora késéssel a szomszéd kerületből ilyen módon áthozva 6ezret kérni, azért az érdekes dolog. De a durva az, hogy a férjem, aki végig hőbörgött, ahelyett, hogy azt mondta volna, okés, kapsz hármat és kussolj, szépen mosolygott rá, és még a fizetést is rám bízta.
Behordták az ágyat - a szállító maga sötétre sült kisebbségi (csinos fehér fiatalasszonnyal, nem is értem) mocskos melósruhában, festékes kézzel. A szép bézs ágyhuzatot be is koszolta itt-ott, illetve volt olyan kedves koszos cipővel belelépni párszor az ágyneműtartóba is - ha már ennyit fizetünk.
Na de végül az ágy a helyére került, igaz, nagyobb, mint a régi, tehát a szobában már csak lapjával lehet közlekedni, de szép, és új, mivel az elmúlt 20 évben csak használt, más által kifeküdt ágyakban aludtam, most nagyon nagy élmény új ágyban hemperegni, még akkor is, ha olyan kemény, mint a padló. Nyilván kell idő, mire felpuhítja az embere a szivacsot, azt hiszem, még egy fedőmatracot még szerzek rá, és akkor tökéletes lesz. :D

Zárbaj
A házunkra szálltak a betörők, pár nap alatt számos kerékpárt lovasítottak meg, vagy próbáltak meglovasítani, még leláncoltakat is. Több helyre próbáltak betörni, és magam egy nap arra jöttem haza, hogy a felderítő csönget nálunk vadul, majd, mivel nem tudta, hogy én lakom ott, elkezdte magyarázni, hogy az ő barátnője lakik az én otthonomban. Őszinte leszek: félelmetes szembekerülni a rosszfiúval, durva érzés látni, hogy valaki figyel, kivetette rád a hálóját, el akarja szedni azt a pár lomot, amit összekuporgattál. A hitelek és tartozások miatt gyakorlatilag a semmiből élünk, hónapokig halogatunk egy-egy nem létfontosságú 5-10 ezer ft-os tételt, mert annyira nincs pénz. Ha tőlünk csóróktól lopnak, nekünk már nem lesz miből visszapótolni a veszteséget. Gondolok itt pl. a párom 100 ezer ft-os biciklijére, amit 2 év alatt fizetett ki, a paraszt elviszi, eladja egy tízesért, mi pedig nem tudunk még egy ilyen biciklit venni most, a párom pedig összeomlik még lelkileg is. Ez a büdös bunkó meg iszik pár fröccsöt a haverjaival, meg vesz egy grillcsirkét, eldorbézolja a kapott lóvét egy este alatt, ami nekünk két évig tartó projekt volt. Ha már rablásból tartja fen magát az a szocializálatlan gyökér, legalább menjen olyan helyre lopni, ahol meg sem kottyan az embereknek a veszteség. A mi házunkban fiatal házaspárok, egyedülálló anyák laknak, sokan csak albérletben, vagy 25 év svájci frankos lakáshitellel - most tényleg minket kell kopasztani még ezeknek is?
(Na most biztos felment a vérnyomásom!)

Az igazságtalanság, a tehetetlenség, a kilátástalanság, az állandó szűkölés és fogösszeszorítás, hogy majd holnap jobb lesz, de nem lesz jobb, csak rosszabb és közben elszalad az életem, a nélkül, hogy élvezni tudnám - na ez az AGYBAJ!!!!!!!!!!!!!!