A változó állandó

Új építésű házban lakunk, aminek az volt az előnye, hogy legalább 8 üres lakásból választhattunk, melyiket szeretnénk. Mivel szinte életfogytos hitelt vettünk fel, a választásban sok egyéb tényező mellett a szomszédok kiléte is igen fontos szerepet játszott, hiszen nem tudunk csak úgy továbbállni, ha valami nem tetszik. 
Már ebben a házban laktunk albérletben évek óta, mikor vásárlásra szántuk el magunkat, ezért nagyjából ismertük a lakóközösséget is. 
Szóval közvetlen szomszédnak választottuk a bohókás nyugdíjas nénit a kutyákkal, akik egész nap otthon vannak és figyelnek, illetve a párom gyerekkori játszópajtiját a két kamasz lányával, és kutyával.
Jó volt tudni, hogy az aranyos szomszéd lány a hitelével itt lesz velünk végig, örökké jó szomszédok leszünk, süticserével, egymás bajában való kisegítéssel. 
Mivel a házban sok fiatal lakik, sok kutyás barátra tettünk szert. Boldogok voltunk, jó helyre csöppentünk, hozzánk hasonló emberek vannak egy helyen. Sok móka, mulatság, éjszakába nyúló teraszbeszélgetések, közös bográcsozások színesítettek az életünket, születésnapkor bandába verődve jártunk körbe köszönteni, és pizsamásan-papucsban járkáltunk át egymáshoz - egy nagy közös élettér volt az egész ház.
Aztán elkezdődtek a bajok. 


Első barátaink, egy fiatal pár kis pamacskutyával, akikkel miden nap együtt kutyáztunk, átjárkáltunk egymáshoz, együtt mentünk nyaralni, a végén már a lány a mi lakásunkban tanult napközben, mert nálunk volt internet. A kutyák pedig szerelmesek lettek egymásba első látásra, és gyümölcsözött is ez a kapcsolat.
Aztán eladták a lakást, elköltöztek. Még egy ideig átjárkáltunk egymáshoz, ők elváltak, a kapcsolat teljesen megszakadt.


A másik szintén kutyusos párocska házat vett, mi voltunk az elsők akiket meghívtak házavatóra, elváltak, a kapcsolat alkalmi levélváltásra zsugorodott.


A nagy baráti bandában hárman is elváltak azóta, frissen született kisgyerekekkel, már nincs összejárás, nincs bográcsozás, csak egy kis alkalmankénti beszélgetés. Ahhoz képest, hogy egymás esküvőit és válásait végigasszisztáltuk,  hogy minden titkunk megosztottuk egymással, ezek a kis összetalálkozós húszperces trécselések igen kevésnek bizonyulnak.


Legnagyobb fájdalom a szomszéd néni, a pótnagyi, aki frissen sült palacsintával várt haza a munkából, aki megtanított rózsát metszeni és jó tanácsokkal látott el a kutyák és férfiak nevelésével kapcsolatban egyaránt, és aki azt ígérte, ő mindig itt lesz nekünk - hirtelen elment, és már az égből csóválja ránk a fejét. Hatalmas űr maradt utána, sokáig a lakás is üres lyukként tátongott mellettünk. 
Aztán a helyére költözött egy aranyos lány, egy aranyos lánykutyával, új kutyaszerelem szövődött. A lány még itt van és nagyon aranyos, de a kiskutya már nem lakik itt. 


És most az újabb változás, gyors és felfoghatatlan - a másik szomszédunk, a lakáshiteles elköltözik már napokon belül. Nem tudja fizetni a hitelét, összejött egy fickóval, és hozzá költözik költségcsökkentés miatt. Akiről azt hittem, hogy együtt leszünk hosszú éveken át, dobbant. Viszi a kutyáját is, aki őrizte a házat.
Közös hálószobafalunk van. Minden szó áthallatszik - végigszenvedtem még a gyerekei kiskamaszok voltak és éjszakákon át hangosra állított géppel msn-eztek, minden új üzenetre kiugrottam az ágyból, végighallgattam a reggeli készülődések hisztijeit, a zenedübörögtetős falrengető délutánokat suli után - és most, hogy már nagyok és tudnak viselkedni és nincs velük baj, most elmennek. Ki tudja ki jön ide a helyükre? Itt aztán pokollá lehet tenni egymás életét, ha valaki nem foglalkozik a szomszédjával.

Olyan ez, mint egy házasság - évek alatt összecsiszolódunk, megszokjuk egymás hülyeségeit, megismerjük a szokásait és idomulunk. És amikor már működik, akkor semmibe vész az egész.

Ennél azért több furcsa dolog volt már a házban, elég régóta lakunk itt, de ezek a legfájóbbak.
Meg persze a legközvetlenebbek, hiszen a falak vékonysága, a teraszok közelsége miatt szimbiózisban élünk, és nem mindegy,  hogy kit kell közel engedni magadhoz.

Sok albérletben laktam, sok hülye szomszédom volt - a nénik, akik összeverekedtek, hogy rendőrt kellett hívni rájuk, vagy aki feljelentett, mert éjszaka fürödtem és ez őt zavarta, illetve meg akarta tiltani hogy este 10 után lehúzzam a vécét, mert zajos a vízvezeték, vagy a másik néni, aki minden reggel hatkor harsogva üvöltette a gazdatévét, hogy ilyenkor a takarómat a hónom alá kapva kimentem aludni az előszobába a padlóra, mert nem lehetett megmaradni tőle. Vagy a régi erkélyszomszédok, akik egyik nap szóltak, hogy kis szülinapi bulit rendeznek, és ez fél évig tartott. Nem hallottuk a saját szavunkat sem a saját lakásunkban, mert állandóan bandába verődve ordítottak, zenéltek, verekedtek.

Lassan már minden megszűnik, amiért jó volt itt lakni, csak a lakáshitel marad, ami még nagyon sok évre ideköt.
Amilyen boldog voltam, hogy saját lakásunk lesz, terasszal és kerttel, most olyan idegesítő, hogy ide vagyok kötve, és néha azon kapom magam, hogy albérleteket nézegetek a város egészen másik pontjában.
Úgy látszik az ember megszokja, hogy 1-2 évenként továbbáll, van abban is némi izgalom. Már egy ideje azt érzem, hogy bizsereg a talpam alatt a talaj, mehetnékem van, pedig a kötelékemből még hátra van 25 év. Mondom én, hogy életfogytos hitel!