Egyedülség kontra házasság

Azon filóztam mostanában, hogy régen, amikor egyedül voltam, hogy voltam olyan vagány meg bátor, meg tudtam dönteni, tudtam, mit akarok és már nem is emlékszem, hogy voltak a dolgok igazán?

Például hogy tudtam megszervezni annyi albit, költözést, bútorszállítást egymagam? Mostanában ezekből mindig balhé van.
Vagy hogy volt a kis 30 nmes sivár csőben, ahol nem is volt normális konyha, egy semmiben álló mosogatótálca volt 5 literes bojlerrel, hogy nem haltam éhen, hogy folyton egyedül voltam - na persze kedves barátaim azért gyakran látogattak :D  - de el tudtam foglalni magam, mást ne mondjak, megírtam egy könyvet, pontgyűjtő törzskártyám volt a kínai kifőzdében, de piacra jártam, nem rettegtem folyton a betörőtől, és innen nézve úgy tűnik, egész jól elvoltam.
Aztán jön a nagy homály, mikor átköltöztem a nagy albiba Budára. Hogy ott aztán mi volt? Még a takarítás, a költözés annak minden mókás pillanatával - köszönöm csajok - megvan, de utána? Mit csináltam abban  böszme nagy lakásban tök egyedül, állandó munka nélkül?
Amikor a pasim már odaköltözött, onnan megint tudom, de van ott egy fehér folt, és tényleg nem nagyon emlékszem, hogy teltek a hétköznapok. Már hogy mikor keltem, mit ettem, hova jártam vásárolni...
Mondjuk szerencsére ott is volt egy kínai kajálda.
Mindenhol van kínai kajálda, kivételt képez ez alól jelenlegi lakhelyem. :(

Most, amikor olyan elveszettnek érzem magam, amikor napokig gondolkodom, hogy átmenjek a közértbe, sőt, hetekig, hogy bemenjek a városba, amikor nem tudom eldönteni, hogy mi legyen a kaja, milyen színű legyen a hajam, amikor szerencsétlenkedem egy pókhálóval, akkor valahogy nem értem, hogy tudtam én ellenni egyedül? Nem haltam éhen, nem gyulladt rám a ház, bármelyik este elugrottam egy buliba, és baj nélkül hazamentem az éjszakai busszal, vagy gondoltam egyet, felpattantam a távolsági buszra, és napokat töltöttem el a vidéki barátnőmnél anélkül, hogy aggódtam volna, mit fog szólni a családja, vagy nem leszek-e útban. (Bocs, ha útban voltam mégis!)

Vagy mást mondok - ki tudtam állni 20 idegen gyerek elé határozottan és tele önbizalommal, és azt csinálták, amit mondtam. Ma vannak napok, amikor nem akarok vásárolni, mert nem áll szándékomban szóba állni az eladóval. Tisztára mint 16 éves koromban.

Valami nagy baj van velem, és akárhogy is nézem, arra a következtetésre jutok, hogy engem a pasim leblokkol.
Állandóan azt figyelem, hogy neki mi lenne jó, mit szeretne (neki soha nem jó semmi), én meg úgy belegebedek az igyekezetbe, hogy totál elfelejtem önmagam. A békesség kedvéért engedek még többet és még többet, és már halovány morzsája sem vagyok annak a karakán, önálló és határozott csajnak, akibe ő annak idején beleszeretett.

Látom én, hogy a pasik általában ilyenek. Kézzel lábbal hadakoznak a házasság ellen, aztán ha mégis beadják a derekukat, agyonnyomják a feleségüket.
Mivel én nem így kezdtem a dolgot, hogy férjhez akarok menni, hogy mintafeleség vagyok, szuperháziasszony, első a zoknistoppoló versenyben, és önálló hobbi és személyiség nélkül csüngök a férfin, hogy lesem minden szavát, mert az asszonyságban teljesedem ki, pont nem értem, hogy jutottam oda, ahová soha nem akartam, és amiről soha  nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen leszek.

Szóval azt hiszem, itt az ideje, hogy megpróbáljam megkeresni magam - ha még megvagyok egyáltalán valahol. 

Kutyabarát

Nem is tudom, nem is kéne írni erről, de olyan nehéz a szívem...
Egy kis kutyabarátunk nagyon beteg lett, és a hírek szerint már nincs is köztünk... de nem tudjuk biztosan.
Szegény csak szomorúan, de nagyon büszke fejtartással hevert a konyhakövön, a gazdája napokig feküdt  mellette. Aztán jobban lett, mindenki boldog volt, drukkoltunk neki, simogattuk, dicsérgettük, ő pedig boldog farokcsóválással örült velünk.
Kedden a kutyám hazafelé menet befordult a kutyabarát ajtaja elé, két lábon ülve kéredzkedett be, nyüszített, kaparta az ajtót. Sosem csinált ilyet, sosem voltunk náluk. Összeszorult a szívem, tanácstalanul álltam. Becsöngessek? Nem hangzik hülyén, hogy a kutyám meg akarja látogatni a kutyád?
Már előző nap a terasz felől bement beszélgetni az ott heverő kutyushoz. Ő lassan ráemelte nagy barna szemét és kicsit megcsóválta a farkát, majd visszafeküdt.
Tegnap zokogó gazdi a barátai körében, és azóta senkit sem látunk.
Nem jelent jót.
Nagyon sajog a lelkem.
Sajnálom a bajt méltósággal tűrő, mindenáron kitartani akaró kutyabarátot.
Sajnálom az árván maradt gazdit, aki tele volt reménnyel a gyógyulást illetően, és a rövid és reményteljes javulás után nagy zuhanás következett.
Sajnálom magamat, hogy majd eljön az idő, hogy nekem is át kell élnem valami hasonlót.
Sajnálok mindenkit, hű kutyatársakat és jó gazdikat, akik szimbiózisban élnek, egymáshoz bújnak oltalomért, szeretik egymást, és egymás nélkül maradnak.

A kutyának az ember a mindene, és van, hogy az ember nem talál a kutyánál jobb barátot.
Nem igazság, hogy a kutyabarátokkal ez történik. Azokkal az édes, jókedvű, hálás, barátságos kis plüssökkel, akik életük legnehezebb pillanatában is büszkén és szeretettel teli szemmel néznek a gazdijuk szemébe, talán tudva már azt, amit a gazdi még nem is tud.

Ég veled, kedves kutyabarát!

Hogy legyen néhány perc

Miután mostanság elég gyatra az élet, még véletlenül sem működnek jól a dolgok, arra gondoltam, felidézek néhány igazán felejthetetlen percet az életemből, hogy felvidítsam magam, mi több, tápláljam a reményhalamat.
Hát lássuk.

1.
Amikor a szórakozóhely ajtaján kilépett a fiú, fél év hiábavaló keresgélés után - pont a kapuban álltam, be akartam menni, ő megjelent, hátulról kapta a fényt, kabátja lengett utána, ahogy öles léptekkel határozottan jött felém, annyit mondott: - szia, hát megvagy - vagy talán még annyit sem, csak felkapott, és vitt be magával. 


2.
Másnap reggel, mikor kinyitottam a szemem, az első dolog, amit megláttam, ez a fiú volt, derékig vetkőzve, nagy katonai csizmában állt a kerti csapnál és félmeztelenül mosakodott. Azonnal tudtam, hogy mi egymáséi vagyunk. Majdnem házasság lett belőle. Lehetett volna... csak még nagyon fiatalok voltunk.


3. 
Amikor először láttam a tengert. 


4. 
Amikor először voltam Görögországban - fenti fiúval - minden perce maga volt a boldogság. (Eltekintve a buszúttól.)


5.
Amikor a következő szerelmem azt az üzenetet hagyta a nagyinál, hogy mégsem utazik el nagyon messzire és hosszú időre, hanem itt marad velem. Még tán két hét sem volt a közös életünk, de én olyan boldog voltam, hogy télikabátban sírva zokogva ugráltam percekig az előszobában. 


6.
Amikor a vidéki munka első napján hívattak az irodába, hogy telefonom van, és a pasim külföldről kinyomozta, hogy érhet el, és felhívott.


7.
Az a számtalan pillanat, amikor még nem történik meg a csók, de már tudjuk, hogy meg fog történni, amikor egyértelmű, hogy ellenállhatatlanul vonzódunk egymáshoz, de még húzzuk kicsit az időt.
Minden váratlan csók, váratlan ölelés, váratlan ajtó előtt várakozás ide sorolódik.

8. 
Amikor először álltam sok ember előtt és féltem, nem tudom magamra vonni a figyelmet, de az első hang alig hagyta el a torkom, és mindenki feszült csendben figyelt rám. Amikor rájöttem, hogy tudok hatni.

9.
Amikor kitoltak végre az intenzív osztályról egy lepedőbe bugyolálva, és megkaptam új életem első ebédjét, egy vízízű porból készült krumplipürét, amit a boldogság könnyeivel nyelve faltam be nagy boldogan.

10.
Amikor először tartottam a kezembe a kiskutyám, és ő azonnal elfogadott, és onnan kezdve jött velem mindenhová.

11.
Amikor először jelent meg nyomtatásban a nevem egy könyvborítón.

12.
Amikor megkérték a kezem.

13.
Amikor megkaptuk közös lakásunk kulcsát, és kis fonott kosarunkban pezsgővel és két pohárral piknikeztünk az üres falak között. Éjszaka volt, megszeppent izgalommal járkáltunk a lakásban, mintha tilosban járnánk.

14.
Az a pár nap, amíg terhes voltam, faltam az ételt és titkos tudás húzta mosolyra a szám szélét. (Sajnos csúnya vége lett és nem tartott soká az érzés.)

15.
Az esküvőnk napja. A remegő izgalommal teli készülődés, amikor a pár perces férjem odasúgta nekem még az anyakönyvvezető előtt : Boldog vagyok. A hosszú hitvesi csók háttérben a vendégek sikoltozásával. A buli hajnalig, a pörgés-forgás a szép ruhában, majd fáradt összebújt alvás, mint férj és feleség.

16.
Különösen az első, de az összes alkalom, amikor nekem szólt valahogy a taps a színházban. Bizsergető érzés.

17.
Az első meleg tavaszi nap a hosszú tél után.

18.
A kutyám boldogsága minden reggel, mikor felkelek, vagy minden nap, mikor hazajövök hozzá és nyüszögve üdvözöl. A boldog nyusziugrálása a réten, vagy  amikor követ mindenfelé, nyomatékosan néz a szemembe és nyammog  a kis szájával, hogy finoman jelezze, enni kéne neki adni. Aztán amikor megeszi, odajön, hogy megköszönje. A kutya sok embernél sokkal jobb fej.
Amikor elalszom és odaveti a hátát a hátamnak, mintha falkatársak lennénk, és összebújunk.

19.
A friss lecsószaft tunkolása friss kenyérrel a teraszon.

20.
A film, amikor végig kapar a torkom, és utána elállíthatatlanul csorognak a könnyeim.

Akkor is!

Kicsomagoltuk a deszkát, és EL VOLT TÖRVE!!!
Szerencsére visszacserélték és volt is még két piros, csak hát be kellett rohannom a kánikulában a bótba.

De szerintem megérte! :D