A sodrás

Hirtelen felismertem, hogy eddigi életem javát sodrásban éltem. Mindig vitt a sodrás valamerre, és alig-alig kellett döntéseket hoznom.
Például leginkább azokkal a pasikkal voltam, akik velem akartak lenni, és nem azokkal, akikekkel én akartam lenni. Alig tudok olyat mondani, akit én választottam, én akartam. Ez nem azt jelenti, hogy nem imádtam őket önfeláldozásig, de csak engedtem a sodrásuknak.

A munkával ugyanez volt a helyzet. Egyetemre akartam menni, de a nagyapám az érettségim napján közölte, hogy eleget élősködtem rajtuk, most már kereshetek pénzt én is. (Nem így mondta, de tulajdonképpen ez volt az értelme.) Színházi rendező akartam lenni, de elmentem színházi öltöztetőnek, hogy vigyek haza pénzt. Hát így nem lehet karriert csinálni.
Aztán a barátnőm azt mondta, jelentkezzünk egy multicéghez, mert van ott egy barátnője, és nagyon sokat keres. Ugyan nincs felvétel, de hátha... és felvettek. És utáltam. És kirúgtak.
Akkor a Munkaügyi Központ szíves jóvoltából kitanultam egy szakmát, amit soha nem fogok használni.
Egy csajos nap alkalmával a moziműsorban találtam egy álláshirdetést - megpróbáltam, felvettek, és az életem totál megváltozott - a média felé orientálódtam és azóta is a szakmában dolgozom. Pedig csak elmentem moziba!
Egy olyan újság főszerkesztője lettem, ami nem is érdekelt, de oda sodort az élet. Onnan pedig oda sodort, ahol most vagyok. Ötödik éve.

A lakhelyemmel ugyanez van. Az első albérletem úgy lett, hogy az ismerősömnek volt kiadó lakása. Kivettem. Aztán onnan egy barátomhoz mentem, akinek volt üres ágya, és összejöttünk. Amikor szakítottunk, oda költöztem, ahol egy ismerős tudott gyorsan egy kiadó lakást. Onnan oda mentem, ahová egy barátom olcsón beengedett lakni. Amikor menni kellett, elindultunk megnézni egy házat, de részeg volt a tulaj hangja, nem volt szimpatikus, és előbb is odaértünk, úgyhogy még az utcáról felhívtunk egy másik lakást, ahová azonnal oda lehetett menni megnézni, és azonnal ki is vettük, nem is néztünk többet. Egyet, az elsőt mindig. Ebben a házban vettünk is egy lakást, és szintén nem volt nézelődés, gondolkodás, választás. A 6-ot akartuk megvenni, de megvették az orrunk elől, így elmentünk megnézni egy, azaz egy darab lakást, és úgy döntöttünk, sokkal jobb az a ház, ahol most lakunk, úgyhogy akkor megvettük a 14-et. És kész. Életre szóló milliós döntés egy perc alatt - mert olyan erős volt a sodrás.
Tulajdonképpen hiányzik, hogy nem keresgéltem, válogattam, nem is néztem át más lehetőségeket. Talán épp ezért van, hogy mehetnékem van, bár szeretek itt lakni, mégis mást szeretnék.
Talán lehetett volna más választás is - de én szépen belesodródtam. Örültem neki, nem azt mondom, hogy nem, de valójában nem biztos, hogy pont ezt akartam.

Lényegében minden tekintetben vitt a sodrás erre-arra, ennek függvényében lakom ott, ahol lakom, vagyok annak a felesége, akinek vagyok, dolgozom ott, ahol dolgozom. De a választás, a latolgatás, gondolkodás és döntés mindvégig kimaradt a folyamatból.

Csakhogy most megállt a sodrás. A száguldozó folyóból állóvíz lett, és mint tudjuk, az kezd egy idő után poshadni, ha nem kap frissítést. És már kezdem érezni a szagot...

Nem visz a sodrás semerre, nem történnek új dolgok, napra nap minden ugyanaz és kezd rém unalmas lenni ez a kis mocsarasodó tócsa.