Cefetül

Hát én nem is tudom, ki kéne írnom magamból, de nem is akarok rá gondolni, szarabbul érzem magam, mint kéne, de mit csináljak, lelkis vagyok.

Szóval hosszú folyamat stációja volt a mai kutyadoki látogatás - ha belelendülök lehet azt is ecsetelem - de lényeg a lényeg, vért kellett volna venni a kutyitól, doki szerint pár csepp elég és egy teszt azonnal kimutatja az eredményt.
Másfél hónapja húzódik a dolog, ma végre ott voltunk. A doki annyit bénázott, hogy nem hiszem el.
Egy tök nagy helyen bőrig vágta a szőrt a kutya apró lábán, mutogatta, milyen szép a vénája a kutyának - nem láttam semmit - megszúrta. A kutya hős, meg se nyikkan. Nem jön a vér.
Újra. Semmi. Vastagabb tű. És még háromszor döfés. Semmi. Na akkorra a kutya is megelégelte, hogy összevissza szurkálják. fogtam le, hangosan sírt, nyüszített, menekülni próbált  (de mondom, ötször mozdulatlanul tűrt) - na erre kitalálja a doki, hogy nem is ott a véna - újabb helyen szőrt szed és döf.
Semmi. Na akkor hetedikre végre megindul a vér, de tök sűrű. A doki csóválja a fejét, hogy nem tetszik ez neki, rám jön a para, csak szedi a kutyából a vért, a hófehér szőre csupa vörös vér, én a nyelvembe harapok, a szívem meg szakad megfele.
Pár csepp vérről volt szó, nem agyondöfködésről meg fájdalomról, meg két fioláról.
Szívem szerint én is bemosnék egyet a dokinak, és futnék el a kutyával, helyette fogom le pedig nagyon sír.
Rohadéknak érzem magam.

Ráadásul a doki azt mondta, pár csepp vér egy azonnali eredményt adó teszthez - erre sok vér laborba, eredmény pénteken.

Nyár óra van egy ismeretlen eredetű kerek szőrtelen folt a kutya egyik combján - állította, hogy kifekvés. De nem nő vissza, egy piroskák apró göbös pukli is van alatta. Hónapok óra járunk oda, tőlem kérdezi a doki, hogy mi ez - hát én vagyok az orvos? Állította, hogy biztos nem gomba. Két hete megnézte, látszott rajta, hogy nem emlékszik ránk, és azt monda, valószínű gomba. Vegyünk kaparékot. Leveszi, két hét az eredmény. De nem írta rá a tesztre, hogy mikor vette és kitől.
Ma kérdem az eredményt, erre agrasszívan rávágja: Az negatív.
Sajnálom, nem hiszek neki, pedig eddig vakon hittem neki mindenben, és mindig igaza is volt.
Azt se tudta, hogy mikor vette a mintát, és kié, kérdeztem, nem ment be a tesztért, hogy megnézzük, hanem rávágta, hogy az negatív. Túl hamar rávágta.

A vérvétellel meg az volt, hogy megbeszéltük egy szombatra, de nem tudtunk elmenni, hétfőn reggel nála kezdtünk, erre dühödten veszekedett, hogy nem most beszéltük meg, most nem tudja vállalni. Még 40 perc volt a rendelési időből. Azt hittük nincs nála a teszt, ami kell. De most se volt teszt.

Attól is tartok, hogy kitettem a kiskutyát egy csomó fájdalomnak, és nem lesz eredmény. A gombára negatív (állítólag) , most belső parazitákra tesztelte, de hát tisztán tartott szobakutya, mindenféle védőoltással, gyógyszeres nyakörvvel, probiotikummal, biotáppal, vitaminozott jutifalikkal - hát hogy kerülne bele belső parazita?
Na meg az ára sem olcsó az ilyen horror szórakozásnak.

Szegény kutyus a kicsi lába java pucér, nyalogatja, agyon van szurkálva, tök rossz élménye van, most aztán az oltástól is félni fog pedig eddig nem volt baj vele, és pláne, hogy elvesztettem a hitem a dokiban, pedig biztonságot jelentett nekem, tudtam, hogy nála jó kezekben van a plüssöm, és mindig számíthatok rá, bízhatok benne. De mostanában nagyon furán viselkedik, mindent elfelejt, ugyanarra a dologra mást mond, és tanácstalan is. Pedig egy jó orvos mindenkinek kell, akiben bízni lehet.

És csak az jár a fejemben, hogy mit gondolhat rólam a kutyám, hogy ennek kitettem, hogy sír a kezem alatt, nem enged a gondolat.
Pedig lehet, hogy ő már rég elfelejtette.

Még gyerekkoromban volt egy táncoló egerem. Takarítottuk a házát, egy plexilappal kellett elállni az útját, hogy ne fusson el. A nagyi lerakta a lapot, az egér sivalkodott, a nagyi csak jobban szorított a lapot, amikor végre észrevettem, hogy azért sivít az egér, mert a lapot a farkára nyomta, egyre jobban.
Hát az jó rég volt, de az a sivalkodást ma sem feledem, sajnálom szegény jószágot - pedig az csak egy egér volt.

Túl lágy vagyok, tudom. De nem bírom a szenvedést elviselni.
A kiskutya sírását meg pláne nem, amikor tudom, hogy igaza van, sokáig némán tűrt - francot szívatják? Talán ha az első szúrásra már hisztizett volna, jobban odafigyelt volna a doki is.

Jaj, ne legyen már baj. Jutott belőle elég.

Memory topper

Ha boldog akarsz lenni, vegyél memóriahabos fedőmatracot! :D
Hosszú ideje nézegettem, vágyódtam, stb. és most végre megvan - mindegy, hogy hogy - de megvan! És még jobb, mint amiről valaha is álmodtam volna!
Az első közös éjszakánk legalább olyan jó volt, mint a nászéjszakám. Gyakorlatilag a fél éjszakát fülig érő szájjal végigvigyorogtam, nem hittem el, hogy ilyen létezik. Besüppedős, puha, kényelmes, lágy, mintha egy felhőn heverésznél! Hozzá az ergonómia párna egyenesen tartja a csigolyákat, nem terhelődik a gerinc, oldalt fekve, hason és háton is szuper kényelmes! Ahogy megfordulsz, az új pozícióban besüppedsz a habba, és már tudod, hogy boldog ember vagy!
Az éjszaka második felét azzal töltöttem, hogy hálát adtam a mindenhatónak, hogy engedte feltalálni a memóriahabot, és még azt is engedte, hogy nekem legyen ilyenem!
Lelkesedésem töretlen, csupán egy gond van: minden pillanatban vissza akarok bújni az ágyba!

Amit röviden tudni kell róla: A NASA fejlesztette ki, speciális, nagy sűrűségű hab, ami nyomás és hő hatására felveszi a formád, majd utána visszaáll az eredeti állapotra. Nagy élettartamú, nagyon puha. Tovább alátámasztja a testet, ettől a gerinc egyenes tartásban van, így igazán ki tudja pihenni magát a test, és nem ébredsz összetörve, recsegve-ropogva.
Mint, ahogy a mellékelt ábrán is látható.

Amúgy soha nem voltam finnyás az ágyra, rengeteg használt, szétaludt ágyban is aludtam, sok éjszakát töltöttem földre terített szivacs matracon, sőt, földre terített dupla paplanon is. Új ágyam kétszer volt egész életemben, 18 évesen, és most. Már az új ágy is hatalmas élmény volt nekem, és imádtam, de ez a memóriahab akkora élmény, hogy nem térek magamhoz!
:D

Filléres kincsek

Amikor beköltöztünk, nem volt semmink. Dobozokban voltak a ruháink, SOS megvettük a legolcsóbb szerkényt, ami nem is lett a legszuperebb (még nem volt Vatera), volt egy lukas szivacskanapénk, amit ajándékba kaptunk, a párom kifeküdt béna ágyán aludtunk, és az ölünkben ettünk, mert se asztal, se szék.
Lakáshitel és egyéb más adósságok mellett igen nehéz azt az életteret kialakítani, amit igazán szeretnénk.
Mindig arról álmodtam, hogy bemegyek az IKEÁba, és berendezem a lakást saroktól sarokig, szépen hazahozzák nekem, és minden vadi új lesz és gyárszagú.
Ez még csak álom.
De rájöttem egy csomó túlélési praktikára, trükkre, helyettesítőkre és egyéb dolgokra, amitől mégis kezd kialakulni az egész.

Például 4 évig vitáztunk és szenvedtünk a sötétítő függöny miatt. Én fehér gyolcsfüggönyt vettem, ami állati mediterrán, de kicsit sem sötétít. Viszont azonnal felébredek, ha az arcomba süt a nap. A férjem pedig utál csukott szobaajtónál aludni. És megmagyarázhatatlan okból, de utálja lehúzni a teraszajtó redőnyét, ellenben minden más redőnyt kötelező lehúzni estére. (Férfilogikát nő sosem értheti meg.)
Évekig ment a vita, hogy akkor lehúzom, nem húzod, becsukom, nem csukod, de felébredek - férfiválasz: miért nem csukott szemmel alszol?
Szégyen, de 4 év kellett, mire rájöttem, ha hajlandó vagyok megválni a fehér gyolcs IKEA függönytől, megváltozik az életem. :)
Na akkor jött a függönykeresés. Először vettem a neten egy bélelt fehéret, ami nem volt fehér, inkább vajszínű, és annak ellenére, hogy nehéz volt és hatalmas, mégis átlátszó maradt. Mennie kellett tovább. Jártam a boltokat, de minden sötétítő függöny, akár olcsó, akár drága, akár csokibarna, mégis átlátszó maradt. Ki érti azt, miért gyártanak sötétbarna sötétítőt, ami mégis tök átlátszó és átsüt rajta a nap? Ami már kicsit is jobban nézett ki, vagy kevésbé volt áttetsző, az már legalább 20 ezerre jött volna ki. Agyrém.
És akkor fogtam magam, és az olcsó anyagboltban csodaszép nem átlátszó anyagot vettem és megvarrtam a függönyöm, nem egészen 2 ezer ft-ért. És azóta nem süt a nap a szemembe, nyitva lehet hagyni a háló ajtaját, és béke honol a terepen.

Aludni már nem tudtam a kifeküdt, recsegő ágyon, amiben fekve kettétört a derekam, így az ágyat is lecseréltem - addig túrtam éjszakákon át a netet, míg találtam egy bútorbolti kiárusítást, ahol negyedárban szereztem egy csodaszép új ágyat, amin még nem aludt senki (mint a párom ágyán az exei), ráadásul 10 centivel hosszabb is, mint a másik, aminek az a nem várt folyománya lett, hogy a párom lába nem lóg le az ágyról, ezért nem fordul keresztbe, ezért nem rugdal le engem fektemben. Még egy megoldhatatlannak látszó probléma kipipálva.

Ez már csak luxus, de meg vagyok veszve a memóriahabos cuccokért. Nem tehetek róla, a pillecukor jellegű párnák és matracok a szenvedélyemmé váltak. Persze állati drágák. (A hiteleinkhez mérten.)
Mióta extra akcióban sikerült párnákhoz jutnom, és azért igyekszem aludni menni, hogy a párnára fekhessek, és azóta nem recseg-ropog a nyakam, sőt, már majdnem annyira le tudom hajtani a fejem a vállamra, mint régen, rettenetesen hálás vagyok a NASA-nak, hogy kifejlesztette a memoryt, másrészt egész biztos vagyok benne, hogy matrac is kell. Persze az sokkal drágább, mint a párna. A legolcsóbb akcióban is 30 ezer. Szóval már lemondtam róla, de a kisördögöm csak nem hagyott nyugodni, és csodák csodája, mintha nekem találták volna ki, leltem egy kiárusítást, ahol ötödárban lehet matracot szerezni. Igaz, hogy szépséghibás, és nincs huzata, de bassszus, ötödár! Vagyis lesz matrac is! (Igaz, előbb is megtalálhattam volna, mert a vastagabb darabok már elfogytak, de még valamilyen nekem is jutott, és ennek örülök.)

Talán hülyeség, de nagyon tudok örülni ezeknek a dolgoknak, amikor egy megoldhatatlannak tűnő probléma hirtelen frappánsan megoldódik, amikor végre szép új ágyam lesz, vagy praktikus de nem ronda függönyöm, sőt, talán sokkal, de sokkal jobban tudok az egyes daraboknak örülni, mintha teljesülne az álmom, és tényleg bármit megvehetnék egyszerre az IKEÁban. Így minden egyes darabért megharcoltam, kutakodtam, rátaláltam, megszereztem, ráadásul a töredékéért, mint amennyiért általában szokás venni. Ezeket nem csak én választottam, hanem bennük vagyok, leleményesség és kreativitás kellett hozzá, hogy minden stimmeljen, jó is legyen, szép is legyen, összhangban legyenek, és ki is tudjam fizetni.
Tudom, hogy sokan kényelmes nagy házakban laknak, vendégszobákkal, szaunával, meg jakuzzival, csodás bútorok veszik őket körül, nagy puha fotelekben ülve isszák a drága borokat, de én nagyon büszke vagyok a kis dióhéjnyi otthonunkra. Ha nem is minden kényelmet kielégítő nagystílű, tágas otthon, de a miénk, benne vagyok minden kis részletlben, a matricával dekorált fürdőszobaszekrénytől a legutolsó kis függönycsipeszig.

Sokszor nyavalygok, hogy kicsi, hogy vékonyak a falak, hogy béna helyen van, hogy nem fér el egy rendes iroda benne, hogy nem tudok rendesen pakolni, de igazából oda vagyok érte, és tele vagyok tervekkel, újabb és újabb apró kis csodák várnak még, a mosogató csaptelep lecserélésétől a háló átfestéséig, és ki tudja még min át.