Az apropó az volt, hogy kint ebédeltem a teraszon, sütött a nap, de engem napernyő védett, velem szemben óriás vörös virágok nyíltak, a szomszédból a frissen mosott ruha illata csiklandozta az orrom, és a magam készítette lecsó maradékát ettem. Szeptember közepe van, és nyári hőségben lecsózom szerdai napon a teraszon. Egy pillanatra boldog voltam.
Elfelejtettem, hogy az élet folyton hoz valami megoldásra váró problémát, hogy sosem úgy alakulnak a dolgok, ahogy reméltem egykor, vagy akár tegnap, nem fájt semmi, időn és téren kívül kerültem egy fehér napernyő alatt, egy tányér lecsóval.
Amíg az ilyen pillanatoknak tudok örülni, addig talán nem lesz baj.
Szóval most csak úgy belevágtam, és mire ezt leírtam, már megittam egy bögre finom kávét is. És a nap még mindig süt. :D
Érzékletesen írtad le a nyár végi lecsózást. Szinte itt látlak magam előtt ahogy a teraszon üldögélsz virágillatba burkolózva. No és a lecsó illatát is érezni vélem. :) Jó ötlet volt hirtelen elkezdeni a blogot, tetszik ez a natúr hálószoba is, rögtön álmos lettem. :) Pusz!
VálaszTörlés