A vágyak, az idő és a szemüveg véletlen találkozása a boncasztalon

Láttam ma egy pasit: őszes copfja volt, félig copfba, félig kontyba fogva, vékony arcán finom keretes szemüveg ült, szürke zakója volt és vállra akasztós bőrtáskája. Rám nézett, és abban a pillanatban leesett, hogy én mindig is ilyen férjet akartam. Intellektuális, kicsit bohém, kicsit alternatív pasit, aki szelíd, nem néz focit, sokat lelkizik és betéve tudja az Örkény összest. Akivel nem harc az élet, hanem kellemes ringatózás. Persze ezt csak gondolom, hogy ő ilyen, az is lehet, hogy elkényeztetett nyafka. Csak valahogy eszembe jutott, hogy milyen életet vágytam régen, milyen van most, és milyet vágynék most.
Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy ennyi idős koromra lesz egy szép házam, egy rakat nagy gyerekem, aztán majd még szülök hozzájuk egy kicsit. Hogy ne legyen vége még az életnek. Nem gondoltam, hogy igazából még alig kezdődött el.
Volt egy időszakom, amikor csak sodródtam az árral - egyik albiból a másikba, egyik pasitól a másikig. Tücsök, aki hegedül - nem lesz neki télire semmi.
Ahhoz képest elég szépen előre jutottam, lett férj, meg lakás, meg kutya. Csak hát nem pont úgy, ahogy gondoltam.
Látom a pasikat, nagyjából hasonlók - de nem igazán hasonlítanak arra, akit én kitaláltam magamnak egykor.
Biztos van olyan. De én nem ismerek tökéleteset.

Szóval hogy most mire vágynék?
Nem azért mondom, mert nem szeretem és értékelem azt, amim van, de:
- szeretnék egy nagyobb, kényelmesebb otthont, amit ki tudunk fizetni, ahova tudok vendéget hívni, és ahol ki tudom nyújtani a lábam úgy, hogy ne lógjon ki a lábujjam az előszobaajtón
- szeretnék egy kényelmesebb életet, ahol tudok venni egy új doboz aszpirint, ha elfogy a régi, ahol átfesthetem a szobát, ha meguntam, mert belefér a keretbe, és friss alapanyagból főzhetek finom ételeket, és jut színházjegyre, könyvekre is
- szeretnék egy olyan férjet, aki társam minden tekintetben, akivel élvezet az együtt töltött idő, akivel közös programokat lehet szervezni, és akivel együtt oldjuk meg a gondokat is
- szeretnék egy autót, hogy ne csak a legközelebbi boltból tudjak vásárolni, és csak annyit, amennyit épp elbírok, és ezt bármikor megtehessem a szeretteimnek is
- szeretnék gyereket
- szeretnék utazgatni, és nem távoli vidékekre, csak itthon, meg Európában új élményeket szerezni
- szeretném, ha az estéim nem a számítógép előtt magányosan, hanem vidám családi hangulatban telnének, majd összebújva aludnánk reggelig

Azt hiszem, ezek nem olyan nagy dolgok. Nincs benne herceg fehér lovon, kacsalábon forgó palota, vagy igény Sting koncertre a gardróbomban. Csak egyszerű hétköznapi vágyak.

És akkor még örülhetek, mert
- bár alig tudjuk fizetni, de van egy lakásunk, ami nagyon kellemes kis hely, mégsem egy lepukkant panel, és hát azt hittem, sosem lesz, és lett, csak drága és kicsi, de a miénk
- bár állandó pénzgondjaink vannak, hiába dolgozunk keményen és sokat, kamaszos pénzhiányban szenvedünk mindig, de azért legalább még tudjuk fizetni a számlákat, még éhen sem haltunk, és eddig még mindig kilábaltunk valahogy a legnagyobb guzmiból is
- bár hosszú időbe telt, de lett férjem, annak ellenére, hogy azt hittem, nekem sosem lesz. Helyes is, családcentrikus is, barátságos is, megesik vele, hogy segít a háztartásban is - szóval bizonyos szempontból vannak jóval rosszabbak nála. Sajnos nagyon rossz passzban van épp. Szóval lehetne gazember is, vagy akár nem is lehetne és akkor meg azért sírnék, miért nincs egy bármilyen?
- bár volt autónk, és jóval kényelmesebb volt az élet, de azért lehet autó nélkül is élni, és hát azért még lehet újra egy járgányunk egyszer
- bár már régóta vágyom a gyerekre, és nem jött össze, azért még nincs kimondva, hogy nem is lehet - szóval amíg nincs végítélet, lehetnék bizakodóbb, és főképp határozottabb a témában
- bár sokban hasonlít a mostani életritmusom a régi szinglilétemre, amennyiben álmatlanságban szenvedve fél éjszakát a gép előtt töltöm és szarul érzem magam, azért akkor egy jéghideg rissz-rossz albérletben ültem átfagyva egy vacak nyomdagép nagyságú számítógép előtt egy hokedlin, üres hűtővel és annyira egyedül, hogy még a farkaskutyák sem találtak volna meg, ha hirtelen feldobom a pacskert. Most egy cuki lakásban ülök egy cuki laptop előtt, ha nyammogni van kedvem, azért találok valamit a hűtőben, és a mellettem lévő ajtó mögött alszik a pasim a kutyámmal, szóval egyedül érzem magam, de az a fojtogató jeges szorítás a torkomon, amit az igazi magány okoz, az azért nincs. És vannak esték, amikor kint ülünk a kertben, vagy filmet nézünk a kanapén, vagy együtt vacsizunk és átbeszéljük a nap eseményeit - csak mostanában elég ritkán jön össze.

Szóval ez a szar, de nem elég szar, de nem elég jó, mert lehetne rosszabb is meg jobb is állapot kezd kissé zavarni. És csak telnek a napok, és nem jutunk előbbre, és hiába látom, hogy mások ugyanezt élik, hát őszintén szólva, nem vigasztal nagyon.

És már megint jönnek a filmek, persze az amerikaiak, amikor tágas nappali széles kanapéján puha fehér pokróc alatt összebújik a pár, pattogatott kukit eszegetve cseverésznek filmnézés közben, majd eldöntik, hogy másnap útra kelnek, elutaznak a tavakhoz és arcukon széles mosollyal csókolják meg egymást.
Hát nem mondom el, mostanában ez nálunk hogy néz ki - de nem sok köze van a filmbeli világhoz.

Igazság szerint, amióta összeházasodtunk, azóta dől ránk a baj, és ez nagyon próbára teszi a kapcsolatunkat. De csak egy életünk van, és nincs újrajátszás, és túl sok időt elvesztegettem már, nem igazán maradt elpackázni való. Ettől persze minden sejtem görcsbe rándul. Rossz kedvem van, ami nekem szokatlan - idióta derűm elfogyott, és nincs, ami továbblendítsen, ami erőt adjon, vagy kedvet, hogy harcoljak tovább. Ezt hívják depressziónak?
Jelen pillanatban szeretnék másik frizurát, másik ruhatárat, másik szakmát, másik lakást, másik férjet, másik életet. Ami fura, mert nem sokkal ezelőtt még imádtam mindent.
Tehát még az is lehet, hogy csupán velem van a baj?

Ez szeretnék lenni....