A kanapégyűjtő

 Különböző életszakaszaimban más-más dolgokat gyűjtöttem, és ha nem tekintem a gyerekkori kártyanaptár-szalvéta kombót, akkor még voltak a könyvek, a bugyik, a bögrék, a pizsamanacik, a függönyök. És most, úgy tűnik, rákaptam a kanapégyűjtésre.
Úgy kezdődött, hogy szereztem egy csúcsgyártmány IKEA kanapét: nagy kedvencem - full szivacs, minden egyéb kiegészítő nélkül. Gyakorlatilag egy bazi nagy félbe hajtott szivacs mobil karfapárnákkal. Egyszerűen imádtam, és nem csupán azért, mert egy exéletemben egy exotthonomban már használtam egy ilyet, hanem mert egyszerűen csúcstechnológia és kész. Könnyen mozgatható, egyszemélyes heverőként és franciaágyként is funkcionál, ráadásul ha szétnyitottuk, széltében elfoglalta az egész kisszobát, amitől egy kuckó lett az egész szoba. Gyakorlatilag ki sem lehetett húzni ebből a kanapéból. Nagy hátránya volt, hogy csak fal mellé lehetett tenni, ugyanis már a legszolidabb hátradőlésnél hanyatt estél vele faltámasz nélkül. Ráadásul már úgy felpuhult, hogy emberi pózban már nem lehetett rajta elhelyezkedni.

Másodikként egy csúcsszuper Jumbó babzsákhoz jutottunk, horribilis áron, óriás ámulattal övezve, mert senkinek nem volt még ilyen űrbútora. Utólag belátom, nagy hiba volt eladni az IKEA dupla ágyat a méregdrága matraccal, hogy ezt megvehessük. Persze, állati vicces - annak, aki átjön egy órára és addig beleül. De fő alkalmatosságnak használhatatlan. Egyrészt úgy néz ki a szoba közepén, mint egy kupac szennyes. Aztán teljességgel takaríthatatlan, az összes szöszt összeszedi, maga alá tolja, és rejtegeti. Hangosan zizeg, nem lehet kiszállni belőle, kajával meg pláne nem. Bár dupla méret, két embernek használhatatlan, mert leülni le lehet benne, de órákig kényelmesen tévézni nem. Plusz, ha az egyik megmozdul, borul a másik. Ergo, ha a partnerem kimegy valamiért, én beborulok a babok közé, ha visszajön, csak magaslati hokedliként tudja használni, szóval nekem fel kell állnom, fel kell rázni az egész vackot, és újra egyszerre leülni. Ugyanez annyiszor ismétlődik, ahányszor valaki feláll, vagy komolyabb mozgássort végez ültében. Egyszemélyben remekül el lehet disznózni benne, de én azt is utáltam, hogy ha én magam megmozdulok, a babok száguldva szaladnak ki alólam, és bár csak egy pillanatra emeltem fel a fejem, már rég nincs hova visszatenni. Ha meg az ember állati kényelmesen elhelyezkedik, és úgy gondolja, egy évig meg sem mozdul, akkor úgyis rögvest csörög a telefon. És bár szuszókálni remekül lehet benne, vendégágynak mégsem teszi meg - szóval megszületett az ítélet: el kell adni. Nem azért mondom, de mindenek ellenére állatira fáj a szívem érte. És hasizom erősítőnek is kiváló. (Viszont eladó, ha ezek után valakinek megtetszett a babzsákolás.)

Átugrunk a régi gyerekszobámba, ahol helytakarékosság címen szintén eladtam a szuper skandináv ágyamat - jaj, mit nem látott az az ágy! Az első együttélés közös ágya, az ifjúkori lendület által leszakadva, a keresgélés időszakán végigkísérve volt társam szakításban, magányban, új szerelemben, óvatos első és unalmas utolsó éjszakákban, újrakezdésekben, betegségben, barátnős pizsamapartikban, és szinte regénnyi ezer dologban. Na, szóval az ágy után egy cuki kis kinyitható kanapé következett, ami azonnal szétcsúszott, ha bárki ráült, kinyitva a világ legkényelmetlenebb alkalmatossága volt. Ez az a féle, most már tudom, hogy ilyet soha többé nem veszek, ami csak szivacs, és a földre kell lehajtogatni. Ez által a fejrésznél a támla alatt képződik egy üres doboz, amitől a hátad nem tudod megtámasztani, fekve viszont az alja fa rész és a földre terített szivacs találkozása pont két bordád közé esik, amitől egy percig sem lehet megmaradni benne. Tehát ülni nehézkes, tévézni lehetetlen, feküdni meg csak fordítva, ami vicces, mert ki szereti, ha a földre lóg a feje, a lába viszont teljesen be van zárva? Ezeket a kanapékat nyilván azoknak csinálták, akik nagyon rosszak voltak, illetve vendégágynak tökéletes nem vendégszerető vendéglátók részére. Sürgősen le kellett cserélni, így jutottam hozzá egy isteni szuper hatalmas plüss kanapéhoz, ami az az első típusú kettéhajtott franciaágy, csak az alján kihúzható ágyneműtartós fiókokkal, amire gyakorlatilag az ember ráhajtja az ágy másik felét. Nyitva és csukva is hatalmas, ezer párna van hozzá, és olcsóbban vettem, mint amennyiért hazaszállították. Az egyik albimban volt ilyen ágyam, gyakorlatilag benne éltem, imádtam. (Ceruzával említem meg, hogy egyesek ezen kanapéba előszeretettel dobáltak pizzaszeleteket sajttal lefelé, vagy égették ki a huzatot hajnali órán. :D ) A méretéről meg annyit, hogy egy konkrét színtársulat elfért benne kényelmesen.

Na de, térjünk vissza apró ám momentán zsúfolt otthonomhoz. Szóval amikor a babzsákot száműztük a nappaliból, nagyon olcsón szereztem egy csodaszép fekete marhabőr kanapét. Elaléltam a boldogságtól, hogy milyen szerencsém van, és milyen csodás ülőgarnitúrát sikerült venni. Máris emberi formája lett a szobában, vége lett az űrlétnek, ráadásul elméletileg kihúzhatós volt a kanapé, ami azt volt hivatott elősegíteni, hogy végre ne az ezer éves kistévén nézzük egymás után a filmeket, hanem a nagy lcd-tévét is használjuk valamire. Na, hát korai volt az öröm. A kedves előző tulaj úgy gondolta, ő nem akarja, hogy kihúzhatós legyen, ezért a kerekek helyett nemes egyszerűséggel böszme nagy raklaplábakat szögelt a fába. Ezért csak félig lehetett kihúzni, ugyanis a két szétcsúszós ágyrácsot összeszögelte. De azért nagyon örültünk neki, már a szállítás napján végigkentem babakrémmel az egészet, a bőr új életre kelt, csodásan fénylett a nappali közepén. Szép volt és kényelmes. Este aztán észre vettük, hogy egy helyen a bőr és a belső huzat találkozásánál felfeslett a varrás. Jó, majd megvarrjuk ezt is. De az állandó nyitás-csukás  (kb. 5 alkalom) még tovább feslett, majd egy vendég kutya széthasította a léket, és módszeresen elkezdte kiszedni a tömést az ülésből, meg kicsipkedni a szivacsot belőle. Ekkor és sokkot kaptam, és sírógörcsöm legyőzése érdekében ráültem - amikor azonnal beszakadt alattam. Ekkor vettük észre, hogy bár kívülről csodás és erős marhabőr a kanapé, belülről könnyűfa és szétázott farostlap az egész. Még mindezek előtt történt, hogy letornáztuk a raklaplábakat és bóti kerekeket raktunk az aljára, aminek következtében már szépen ki lehetett nyitni a kanapét. Viszont összecsukva alacsonyabb volt, mint eddig, besüllyedt az egész ülőke, felpuhult a párna, és ha szépen a közepére ültél, a szivacs két másik vége fellendült az arcodba. Ha ketten ültetek rá, kigurult a kerék és kicsúszott alólad a két réteg szivacs. Továbbá az átszerelés kapcsán fény derült rá, hogy a szép marhabőr alatt az előlapnál szétfoszlott farost van. Gyakorlatilag a bőr tartja össze az egész holmit. Plusz kinyitva pont olyan kényelmetlen, mint a fent említett kis kanapé, és bár ez alatt van gurulós ágyrács, a helyzet nem sokkal jobb bordaközileg. Támaszkodni ugyanúgy nincs mibe, az ember gerince behajlik a lukba, ha lefekszel, kettétör, a hátad alatt kemény, mint a kő, de legalább és persze szerencsére lábnál annyira puha, akár egy nyuszifészek. Lábnál, érted! Az gyakran fontos!
Mit tesz ilyenkor a kanapégyűjtő? Kigondolja, hogy a kigurulós árut beteszi a kisszobába a kedves vendégeknek, és szerez egy fix kanapét a nappaliba. Szerencsére villámgyorsan találtam a kedvenc helyemen, a TeszVesz bútor szekciójában egy aranyos kis kanapét, ami ugyan nem álmaim kanapéja (ami puha, hatalmas párnákból áll, piros, és olyan nagy, hogy ide úgysem férne be), de olyan olcsó, mint egy farmer a kínaiban. Akkor hajrá.
Ma megérkezett gyűjteményem legújabb darabja. Tisztelettel jelentem, én egyedül raktam össze három böszme nehéz darabból, éles logikával kikövetkeztetve a mechanikáját. Mert van neki.
Ugyanis és használtan a neten vettem egy (leírás és rákérdezés szerint) hófehér plüss kanapét, ami fix és nagyon koszos. Na ebből csak a kosz volt igaz, ugyanis megdöbbenve láttam, hogy ez egy natúr színű önmagában finoman mintás szövet kanapé, ami annyira nem fix, hogy szuper franciaággyá lehet nyitni, és még ágyneműtartója is van. Pont olyan, amilyet nézegette, hogy a lakás adottságait és a kényelmi szempontokat figyelembe véve ilyenfélét kéne venni, de ezek mind nagyon drágák, lévén ezek rendesen megépített komfortos holmik. Nem csúszik ki alólad az ülés, kinyitva nem a földön fekszel egy puha szivacson, nem töri ketté a bordád, a fejed nem esik be a háttámla alá, és rátámaszkodva nem rogyadozik. Szóval tökéletes, egy hajszálnyi hibát sem fedeztem fel benne, csak koszos. De nagyon!
Rögtön nekiálltam a neten házi praktikákat keresni, ahol azt írták, a nedves szövetre szódabikarbónát kell szórni, jól beledörgölni, majd leporszívózni. Hát egy helyen nekiestem, aminek az lett a következménye, hogy egy-két apró fehér folt lett a tömény koszon, és az anyag bekeményedett. Akkor elrohantam Vanishért. A tévében unásig reklámozzák a csodaszert, de a szőnyegtisztító por nem jó, mert úgysem marad meg az oldalán és a kerek részeken, plusz csak papírporzsákos porszívóval lehet visszaszedni, ami nekünk nincs. A habos formula állati drága, a magyar termék habot pedig már használtam, de nem esküdnék meg rá, hogy eltüntette a régi foltot, vagy csak egy másik, nagyobb foltot hagyott, amitől nem látszott a régi kisebb. Így aztán valami samponos izét vettem, amit vízzel fel kell habosítani, de eléggé félek tőle, mert tuti felázik majd az egész cucc, a szivacs jól beszívja a samponos vizet, és még évekig lucsogni fog nekem. Gondolom én. És hát, bocsi, de nem igazán bízom a szupercsodában.
Viszont megtaláltam a királyokat, akik házhoz jönnek és csodamasinával kipucolják az egészet - tele van a honlapjuk ilyen volt - ilyen lett fotókkal. Na, hát nem aggódom, még az újonnan rárakott foltjaimat is el fogják tüntetni - még a belső matracon a lányfej formát is, aki szerintem sikít, az uram szerint egész mást csinál a szájával - férfiagy. Na csak hát persze semmi sem tökéletes, bár olcsón dolgoznak, van minimál érték, mint a házhoz szállításnál, és ez logikus is. Csak hát, ha minden felületet összeadok, amit tisztítani kell, mert hát ugye ha ülésenként vagy fekvésenként számolnak, akkor ez két ülő és két fekvő felület lehet, szóval így sem jön ki a minimálérték, és ha meg kifizetem a minimált, csak jöjjenek, akkor már vehetettem volna olyan kanapét is, amit nem kell pucolni. Na itt van a hoppá.
Szóval itt most kissé elakadtunk, aminek az a folyománya, hogy momentán a tökház méretű lakásom nappalijában két féligkész kanapé terpeszkedik egymás mellett - se kikerülni, se átugrani nem lehet őket, plusz most már leülni sem nagyon. És ahogy a helyzet pillanatnyilag áll, ez nem tudom, meddig fog tartani.

Na, szerintem ezt már senki sem olvasta el: most már egészen bizonyos, hogy kanapéfétisiszta vagyok. Ki ír ennyit lüke kanapékról. Igazából csak annyit akartam mondani, hogy 2  kanapé van azon a helyen, ahová egy sem fér el kényelmesen, én meg itt gubbasztok mellettük, és regénybe foglalom őket. Ez a végső bizonyíték rá, hogy valami nem stimmel velem. :)

Ja, és még valami: mindet szeretem, szívem szerint mind megtartanám...

ui. A kanapéforgalmam, és általában véve a bútorforgalmam a TeszVeszen zajlik. :)

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!