Extrákkal

Agykisütéshez indítottam el a Barátság extrákkal című romantikus limonádét, de kellemes meglepetés ért - bár amerikai sütike az egész, de kifejezetten szórakoztató volt, és ami a legjobban tetszett benne, hogy nagyon jól mutatta, milyen meghitt-intim viszonyban kéne lenni egy párnak. Na persze ők barátságból voltak ilyen jó viszonyban - elméletileg - de hát nem a szerelmednek kéne a legjobb barátodnak lennie? Vagy naiv vagyok?
Egyszer, egyetlen egyszer volt valami hasonló élményem, amikor valakivel ilyen felhőtlenül éreztem magam, akinek megmondhattam, hogy csikar a hasam, vagy aki előtt nem szégyelltem magam, bátran mutatkoztam meztelenül az ágyon kívül is, mert természetes volt, hogy látjuk és ismerjük egymást, hibákkal együtt is. (Jó, nyilván a meztelenkedési bátorsághoz az is hozzájárult, hogy olyan lelkesen és állandóan rajongott minden porcikámért, ami nyilván nagyban lendített az önbizalmamon.) Szóval igen, szuper volt a film hangulata (arról a tengerparti házról nem is beszélve), csak éppen amikor kikapcsoltam a távkapcsot, akkor volt elég rossz, hogy én nem ilyen viszonyban élek, és vélhetőleg már nem is fogok.
Valamiért nincs meg férfi és nő között ez az intim, őszinte, baráti viszony, mindig csak játszmák vannak, titkok, olyan elgondolás, hogy te férfi vagy én meg nő, nem bolondozhatunk jó haverokként együtt, főként nem, ha szeretjük is egymást, mert nem lehetünk igazán őszinték egymáshoz, nem mutathatjuk meg a rossz oldalunkat, nem beszélhetünk a másik hibáról, mert sértésnek veszi - szóval van egy ilyen beazonosítatlan fátyol köztünk, amitől soha nem lehetünk igazán egymáséi, akárhogy szeretjük egymást.

Még nagyon rég valaki azt mondta, hogy ha jó házasságot akarok, a barátomhoz menjek hozzá. Mármint barát baráthoz.
Milyen igaza volt. A lángolás elmúlik, a szerelem átalakul, de a barátság örök, és a hétköznapokban az kell a legjobban: szeretet, barátság, odafigyelés.
Persze olyan is volt, hogy a nagyon jó barátommal összejöttem, és a fiú, aki rendszeresen vacsorát főzött nekem, éjszakákon át lelkizett velem telefonon és ha elsírtam magam, lecsapta a telefont és rohant át hozzám, hogy személyesen vigasztalhasson meg, abban a pillanatban, ahogy egy pár lettünk, már nem akart velem lelkizni, sem az én bajom nem hallgatta meg, sem az övét nem osztotta meg, (bebújt a fátyol mögé), nem rohant, ha bajom volt, inkább idegesítette, és nem, hogy nem főzött vacsorát, de még a félig rágott almacsutkát is az asztal közepén hagyta, hogy majd én elrakom. Szóval ebben az esetben a barát dolog sem jött be, a barát gombnyomásra átalakult szimpla pasivá.

Azt is hallottam valahol, hogy a házasság gazdasági egység, a boldogságot nem onnan kell várni. De hát hogy lehet egy fenékkel két lovat ülni állandóan? És miért nem lehet az, hogy valakivel összerakjuk a pénzünket, hogy kifizessük a számlákat, de utána félretesszük a gondokat és vígan elbohóckodunk együtt? Persze biztos van olyan szerencsés, de nekem még majdnem mindig ott volt az a bizonyos fátyol.

Visszatérve a fátyolmentes emberünkre, hát azért ott is volt titok, meg hanta, szóval nem idealizálom a múltat, de valahogy ott nem kellett megjátszanom magam, megfelelnem egy elvárásnak - olyan voltam, amilyen, ő is, és vagy imádtuk egymást, vagy összekaptunk, de mindig önfeledt móka volt vele lenni, szerepjáték nélkül.
Ezt a témát befejeztem.

Még annyit ide fűzök, bár csak lazán kapcsolódik a témához, amennyiben az önfeledt őszinteség és a tiszta barátság kötőtéma lehet itt: szombaton nagyon jó volt a lányokkal lenni, még akkor is, ha nekem elrontották a kedvem a telefonon érkező hírek, de jó volt csacsogni - szintén szerepjáték nélkül. Kezd az a gyanúm lenni, hogy ilyesmit csak nagyon régi, több próbát kiállt, stabil barátságokban engedhet meg magának az ember. Még jó, hogy nekem vannak ilyenek.
Szóval jó lenne gyakrabban ilyen délutánokat csinálni, csak hát az egyik kisasszony folyton dolce vitát játszik, a másik meg folyton fázik, magam nem is említve, aki épp elvérezni készülök a házasság oltárán.
De azért majd rajta leszek az ügyön. És ezúton is köszönöm nekik.

Ui. Meg kell jegyeznem, hogy az a Timberlake egész jó színész, határozottan jobb, mint amilyen énekes.